Silent Hill - A halott város - Végre!

Alaptétel: jó játékadaptáció nem létezik, hiszen mindig akadni fog egy mitugrász rajongó, aki azt fogja mondani, hogy gagyi a film. A Silent Hill nagyon jól sikerült.

Hogy mint film, vagy mint játékadaptáció az más kérdés, de erre is kitérünk majd. Azt hiszem nagyon sokan várták már a filmet egyfajta messiásként, és az igazat megvallva az utóbbi idők csalódásai miatt eléggé alacsonyan lévő mércével. A folyamatosan kiszivárgó infók, képek és előzetesek azonban jobb kedvre deríthették a rajongókat, hiszen egy nagyon hangulatos kis film árnyképe rajzolódott ki szemeink előtt. Már csak az maradt a kérdés, hogy mennyire fog támaszkodni a film magára a számítógépes játékra.


A Silent Hill - A halott város története szerint Rose (Radha Mitchell) megelégeli kislánya alvajárását és különböző, a tudatalattijából feltörő dolgokat és úgy dönt, hogy férje (Sean Bean) erőteljes tiltása ellenére is elutazik Silent Hill-be és felkutatja az örökbefogadott gyermek származásának gyökereit. Természetesen nem egyszerű az út az eldugott településre, ráadásul egy motoros rendőr is az anyuka nyomába szegődik - amikor a város határán egyszer csak eltűnik a kislánya. Nincs más hátra, mint előre, a gyereket meg kell találni.

Ez az alapja Christopher Gans (Farkasok szövetsége) legújabb filmjének, amely a méltán népszerű Konami számítógépes játékára építkezik. Szerencsére a rendező elképzelése az volt, hogy nem csak a rajongóknak akar filmet forgatni, ezért sikeresen elkerülte a bennfentesség kínálkozó csapdáit és mindent megmagyaráz filmjében - amellett, hogy a rajongók is megkapják a várva-várt ismerős jeleneteket, utalásokat és szereplőket (nem is sorolom) a filmből.


Érdekes módon Gans-nak sikerült nagyrészt úgy felépítenie a filmet, mintha egy kalandjátékot, egy igazi túlélő horrort nyomnánk. Rengeteg olyan jelenet van a filmben, melynek hatására a hardcore gamer kiveszi a kezét partnernője öléből (vagy a hardcore gamerlány kiveszi a fejét partnerének öléből) és önkéntelenül is karfa után nyúl valami kurzort keresve, hogy felvegyen egy vásznon észrevett tárgyat, esetleg más irányba hajtsa a film főhőseit. Valahogy ez a kalandjelleg (tárgyak találása, használata, különböző nyomok puzzle-szerű összerakása) elég egyedi hangulatot kölcsönöz a Silent Hill-nek, szinte a néző is részesévé válhat a filmnek.

A film az utóbbi idők egyik legjobb játékadaptációja (a készítőknek nem volt túl nehéz feladata, teszem hozzá) - és itt és most nem is érdemes szerintem elkezdeni vitatkozni, hogy mennyire jön át a játék hangulata a filmből, hiszen ahány ember, annyi szokás. Minden kákán meg lehet találni azt az egy csomót, ami alapján a sárba lehet tiporni egy adaptációt. Nyilván senki nem várta azt, hogy ez az egyben megkapja a játékot (nem is lenne sok értelme), de az biztos, hogy a készítők törődtek bizonyos részletekkel és nem hányaveti módon kezelték filmjüket. Azt a filmet, amely eléggé feminin jellegű lett, hiszen szinte minden egyes szereplő a papíron gyengébbik nem soraiból kerül ki.


Ez a tény szemet is szúrt a rendezőnek, ezért kénytelenek voltak az írók bele toldani-foldani egy mellékszálat, a férj történetét, ami végigkíséri a filmet. Viszont az utólagos illesztések csikorgása miatt ez az a momentum, ami az egész kellemes összhatást inkább a közepes felső régióba űzi, ugyanis bármennyire is szívszorongató a házastársi tragédia megélése, sajnos a film ritmusát eléggé hullámzóvá teszi a két irányítható karakter között folyamatos váltogatás. Itt, bizony eléggé egyértelmű, hogy a két szál minden tisztességes szándék ellenére is minőségben és legfőképp érdekességben elég messze áll egymástól.


Érdekessége a filmnek, hogy nagyon kevés számítógépes effektust használtak fel benne, ahol pedig CGI-ztek, ott sajnos pár helyen eléggé kilóg a lóláb (lásd néhol a ködeffekt, illetve a csecsemőattak). De ha a nővérkék valami párizsi revüelőadásra hajazó legelső megmozdulásától eltekintünk (utána már nincs velük gond), akkor kijelenthetjük, hogy jó döntés volt a statisztákat gyolcsokba és egyéb jelmezekbe bugyolálni, sőt némely werkfilmeket elnézve egyenesen bámulatos az a végeredmény, amit a vászonra sikerült álmodni korunk, Stan Wiston mellett egyik legmenőbb lénydizájnere, Patrick Tatopoulos segítségével. A lények mellett a baljóslatú várost sikerült úgy megálmodni ahogy kell. Nem lennék meglepve, ha a díszletek közt sétálva egynémely színész beleborzongott volna a poros munkahelyi környezetbe.

A lényeg, hogy a Silent Hill, mint horror nem hozza le a csillagokat az égről, de a hangulat a fényképezéssel, a zenével (szerencsére pár Akira Yamaoka szerzemény is belefért) és az egész várost körbelengő sejtelmességgel kellemes két órával ajándékoz meg minket a mozi jótékony sötétjében. Mint adaptáció a film abszolút korrekt, hibákat pedig mindig lehet találni - remélhetőleg a három nagy film egyszerre történő bemutatása ellenére is (Underworld 2, Horrorra akadva 4) is meg fogja találni idehaza a közönségét, és nem csak a profi gamerek fognak elcammogni a nyitó héten valamelyik multiplexbe.


(Zárójelben jegyzem meg, hogy talán a megszokottnál kevesebb sajtóvetítésnek tudható be, de egyes ingyen megjelenő programmagazinok ezúttal lebuktak kamuanyagaikkal, hiszen a pontatlan sajtóanyag alapján írták meg "kritikáikat", viszont annak hibái miatt csúf módon lebuktak. Érdekes.)

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Silent Hill - A halott város (Silent Hill) feliratos japán-amerikai-francia thriller, 120 perc, 2006 Rendező: Christophe Gans Író: Nicolas Boukhrief, Christophe Gans Forgatókönyvíró: Roger Avary, Roger Roberts Zeneszerző: Jeff Danna, Akira Yamaoka Operatőr: Dan Laustsen Producer: Don Carmody, Samuel Hadida Szereplők: Radha Mitchell (Rose) Sean Bean (Christopher) Laurie Holden (Cybil Bennet) Jodelle Ferland (Sharon Da Silva) Deborah Kara Unger (Dahlia Gillespie) Tanya Allen (Alessa Gillespie) Christopher Britton (Adam) Kim Coates (Thomas Gucci)