Internetes hívásra is képes lesz a Nokia 770

Internetes hívásra is képes lesz a Nokia 770

2006. május 18. 11:17, Csütörtök
A Nokia 770-es tábla PC új verziója magában hordozza majd a Google internetes telefonálásra és azonnali üzenetküldésre alkalmas szoftverét is.

A gyártó bejelentette, hogy a Google Talk nevű alkalmazást előre feltelepítik majd az új hordozható eszközre, amely a szélessávú, vezetéknélküli internethozzáférés-támogatás jóvoltából alkalmas azonnali üzenetküldésre, böngészésre és e-mailezésre is. A finn óriáscég a cég stockholmi sajtótájékoztatóján jelentette be az új készüléket. Azt még nem lehet tudni, hogy a frissített modell ára emelkedik-e majd.

Az egy évvel ezelőtt debütált Nokia 770-es készüléken Linux-alapú Nokia Internet Tablet 2005-ös rendszer futott. A vállalat már egy ideje tervezte az operációsrendszer frissítését. Most javítják a szövegfelismerő rendszert, a memóriakezelés teljesítményét és kinézetét is frissítik.


A többi otthoni gépeket kiváltó, internetkapcsolattal bíró hordozható eszközhöz hasonlóan a Nokia 770 sem igazán váltotta még be a hozzáfűzött reményeket. Egyes elemzők szerint az is közrejátszhatott a siker elmaradásában, hogy a Nokia modellje nem használható mobiltelefonként. A Google Talk vélhetően segíthet majd áthidalni ezt a szakadékot. "Teljesen logikus fejlesztésről van szó. A Nokia most már tényleg olyan dolgokat igyekszik kipróbálni, ami különbözik a hagyományos mobiltelefonoktól" - foglalta össze a helyzetet Jussi Hyoty, az FIM Securities elemzője.

"Ez egy olyan jelenség, ami egyre gyakoribban számíthatunk a közeljövőben. Az évtized végére már rengeteg különböző funkció közül válogathatunk a mobiltelefonokon vagy a mobil számítógépes eszközökön" - vetítette előre a jövőt Hyoty a Seattle Post Intelligencer oldalán.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások