Korábban rajtolhat a Nintendo Wii

Korábban rajtolhat a Nintendo Wii

2006. július 8. 12:05, Szombat
Elemzői értesülések szerint a nemrég díjjal kitüntetett konzol gyártója megindította a sorozatgyártást, így a Wii a tervezett időpontnál jóval korábban megérkezhet és a hiány kialakulását is elkerülhetik.

A CNNMoney P.J. McNealy, az American Technology Research elemzőjének értesülésére alapozva számolt be arról, hogy a Nintendo nagy valószínűséggel el tudja kerülni az indulással sokszor együtt járó problémákat, sőt, a tervezettnél korábban piacra dobja várva várt készülékét. A pontos időpontról már megoszlanak a vélemények, de a jól értesültek augusztus és október közé teszik a debütálást, amivel mindenképpen megelőzik a PlayStation 3 bemutatkozását.

Ez már csak azért is érdekes, mert korábban a Nintendo a PS3 megjelenésével egyidejűleg tervezte útnak indítani saját versenyzőjét. Ez számukra egyáltalán nem jelentene gondot, mert a Wii - korábbi nevén Revolution - nem feltétlenül a Sony zászlóshajójának lesz ellenfele: árban és puszta erőben is jóval alatta marad és inkább a hobbijátékosokat célozza meg, akik a vizuális orgia helyett inkább az élményre helyezik a hangsúlyt. Nekik készül az olcsó, kis igényű konzol, amely újszerű vezérlőjével a kiállításokon is felkeltette a vásárlók érdeklődését.

Emlékeztetőül: A Wii az IBM 729 MHz-es Broadway processzorával, az ATI 243 MHz-es Hollywood chipjével, 23 és 64 MB memóriával, valamint egy 512 MB-os flashmemóriával érkezik, amelyet kártyaolvasó egészít majd ki.

Ráadásul a múlt hónapban az E3 szakmai zsűrije is díjjal jutalmazta a Nintendo erőfeszítését és a Wii-t választotta a kiállítás legjobbjának, mégpedig annak újszerűsége miatt. Minden adott tehát egy villámrajthoz, még akkor is, ha a fanatikusok körében egyértelműen a PS3 megjelenését előzi meg nagyobb várakozás. A Nintendo szerint mindkét versenyzőnek bőven van hely az otthonokban, és a Wii egyfajta kiegészítőként szerepelhet a nagyobbak - Xbox 360 és PS3 - mellett, igaz, nyilvánvalóan nem mindenki engedheti meg magának, hogy rögtön két konzolt is vásároljon. Még akkor sem, ha a Wii mindössze 200 dollárba, vagyis 40-45 ezer forintba kerül majd.

McNealy szerint a sorozatgyártás korai beindítása két verziót valószínűsít: a Nintendo vagy óriási készleteket akar felhalmozni az őszi rajtra, vagy már korábban, akár a nyár vége előtt piacra dobná fejlesztését. Az Xbox 360 tavalyi debütálásánál állítólag mindössze 69 nap állt rendelkezésre a megfelelő mennyiség legyártásához - ezért is alakult ki gyorsan hiány a készülékből - míg októberig 85, a PS3 rajtjáig pedig 130 nap van hátra, a Nintendónak tehát nem kell kapkodnia.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások