Blogger katonák, avagy kell-e szabad száj a hadseregbe?

A mai katonák számára a laptop lassan olyan alapfelszerelés mint a sisakjuk. A hazájuktól távol szolgálók számára az internet vált az otthon élőkkel való kommunikáció alapeszközévé, a hadseregek számára viszont a sok szabad száj sok problémát is jelent.

A médiának nagy befolyása van a háborúkra, noha igazából csak a XIX. század végén, például a Búr háborúban szorgoskodó újságírók által kezdte meg menetelését. Az első és a második világháborúban már aktív szerepe volt a közvélemény alakításában, noha ekkor még leginkább mint propaganda eszköz volt jelen a felek kezében. Az első komoly összetűzés a szabad média és a fegyveres erők között az 1960-as, 70-es években történt a vietnámi háború kapcsán. A katonai vezetés túl későn eszmélt rá, hogy a hátországban élők számára a háború brutalitásával szembesülni milyen következményekkel járhat, és ugyan nem emiatt veszett el a háború, de kétségkívül komoly hatással volt rá.

A Vietnami háború brutalitása a médiában is visszaköszönt

A leckét megtanulták: az 1991-es iraki háború szinte egy megtestesült reklámfilm lett az otthon ülő TV nézők számára. A támadásokról napi rendszerességgel összefoglaló sajtótájékoztatókat tartottak, ahol például bemutatták a repülőgépek precíziós célzását lehetővé tévő felderítő és célzókonténerek által felvett képeket, amelyeken a lézervezérlésű légibombák pontos találatait láthatta az egész világ, és senki nem kérdezte meg, hogy a bevetett fegyverek hány százaléka volt ilyen precíziós eszköz. A média és a hadsereg jó üzletet kötött: a média megkapta a napi adagját látványos prezentációban, a hadsereg pedig megkapta a pozitív hírverést, ami nem jött rosszul akkor, amikor sokan a fegyveres erőkre leépítését követelték, mondván a hidegháború végével azokra már nincs akkora szükség.

Az Öböl-háborúban rejlő pozitív reklámot nagyszerűen kihasználta a légierő

2003 azonban újabb fordulópont lett. Irak lerohanása az amerikai és angol hadseregek által katonai szempontból gyakorlatilag igazán komoly probléma nélkül zajlott le. Természetesen kisebb-nagyobb műszaki hibák, félreértések és bakik előfordultak, de figyelembe véve a katonai akció méreteit, ezek teljesen természetesnek vehetőek. A média és a szövetséges erők katonai illetve politikai vezetése között azonban mégsem volt olyan jó viszony, mint 1991-ben. Az újságírók látványosabb, hatásosabb háborúra számítottak, amit később egy karikaturista úgy figurázott ki, hogy egy harckocsi tetején lévő fotelben ülő, hideg italt szopogató elkényeztetett gyerekként ábrázolt média folyamatosan azt kérdezgeti a harckocsi személyzetétől, hogy ott vagyunk már? Mikor érniük már oda? Mi tart ennyi ideig?

Karikatúra a média viselkedéséről a második Öböl-háborúban

A szóvivőknek pedig sok kínos percet okozott annak az unos-untalanul feltett kérdésnek a megválaszolása, hogy hol is vannak azok a tömegpusztító fegyverek, amelyek miatt végül is az egész háború kirobbant.

Bagdad, 2003 - látványos éjszakai bombázás élő adásban

De a legnagyobb újdonság mégis az lett, hogy pillanatok alatt elszaporodtak a katonák által működtetett blogok. A katonák közül sokakat ingerelt az, hogy a média szinte kizárólag a botrányos, úgymond "hír értékű" dolgokkal foglalkozik, és azt is sokszor kicsicsázza, hogy még látványosabb legyen. A blogerré vált katonák személyes tapasztalataikat, sőt, sok esetben saját készítésű képeiket osztották meg az internet közönségével, természetesen a saját szemszögükből értékelve az eseményeket. Az újságírók többsége az iraki háború után is csak a biztonságos, ellenőrzött zónából küldte a híreket, és ha ki is mozdultak, legtöbbször csak valamilyen katonai konvojhoz csapódtak.

A híradókba, napilapokba azonban a háború lecsengése után általában csak azok a hírek kerültek, amelyek botrányosak voltak ilyen vagy olyan okból, legyen szó az Abu-Ghrabi börtönben történtekről, vagy például egy újságíró elrablásáról. A katonák oldalain ugyanakkor a médiában nem látott, vagy kevésbé mutogatott dolgok is a felszínre kerültek, mint például hogy mennyire veszélyes egy egyszerű szállítmány eljuttatása az egyik városból a másikba. Arra is volt példa ugyanakkor, hogy egy katona blogjában határolódott el azon katonatársai cselekedeteitől, akik úgymond szégyent hoztak az egyenruhára, amikor például egy iraki családot végeztek ki Mahmudijában.

Egy kép, amely összeforrt az amerikai jelenléttel Irakban

A katonák blogjai az első időkben meglehetősen zavartalanul működhettek, de ahogy egy-két blogbejegyzés a nagyobb nyilvánosság elé került, a blogozók hirtelen a célkeresztbe kerültek. Több blogot is bezártak, az őket készítő katonák pedig gyakorlatilag laktanyafogságra kerültek, a külső területen folyó küldetésektől való eltiltást kaptak. Nem kis fejetlenség is alakult ki, hiszen nem volt egyértelmű szabályozás, hogy mit szabad, és mit nem a katonáknak.

Hogy ezt a problémát megoldják, szabályozást vezettek be az iraki erőket irányító tábornokok. Noha ez viszonylag korrektnek tekinthető, hiszen gyakorlatilag azt fekteti le, hogy a katonák milyen besorolású oldalakon milyen információkat tehetnek közzé. Ugyanakkor azt is kiköti, hogy az amerikai erők hálózatán keresztül történő mindennemű információáramlást joguk van megfigyelni, legyen az e-mail, vagy bármiféle internetes elérés.