Svéd választási kampány hackerakciókkal

Svéd választási kampány hackerakciókkal

2006. szeptember 5. 18:46, Kedd
Lassan végéhez közeledik az országgyűlési választási kampány Svédországban. Ezt jól bizonyítja, hogy a skandináv államban sem tudtak higgadtak maradni a politikusok és a küzdelemben minden eszközt bevetettek.

A kampányok egyre kevésbé szólnak az országok valódi helyzetéről és egyre gyakrabban vélheti úgy az ember, hogy valójában csak pillanatnyi statiszta, akit a voksok leadása után elfelejtenek a politikusok. Mondjuk ezen lassan már senki sem csodálkozik, ám vannak országok, ahol az állampolgárok még most is elámulnak, ha meghallják, miket is csináltak az ő kegyeikért versenyző jelöltek. A higgadtnak tartott Svédországban most nem kis felzúdulást váltott ki, amikor kiderült a kampányban részt vevő pártok tagjai nem átallottak hackerekké válni sem, hogy megszerezzék az ellenfeleik választási stratégiáját vagy más információkat tartalmazó dokumentumokat.

A Svéd Néppárt elnöke kénytelen volt elismerni, hogy ifjúsági szervezetük sajtófőnöke valóban betört a jelenleg is kormányzó szociáldemokrata párt belső hálózatába és onnan különböző titkos kampányadatokat szerzett meg, de lebukott. Cserébe azonnal kirúgták a pártból, igaz ez aligha kisebbíti a botrányt. Helyi lapértesülések szerint azonban nem ez volt a svédországi választási kampány során az egyetlen hasonló hackerakció, hanem számos párt aktivistái megpróbálkoztak kisebb vagy nagyobb sikerrel az ellenfél hálózatának feltörésével és onnan a fájlok letöltésével.

Az eset azért is jött rosszkor a konzervatívoknak, mert a szeptember 17-i választások előtt csupán minimális előnnyel vezetnek a szociáldemokraták, a zöldek és baloldalai pártok alkotta tábor előtt. Ez a botrány pedig könnyen megfordíthatja akár a választások végső eredményét is.

Mint ismeretes, hasonló ügyek (például a szerverügy) borzolták a kedélyeket hazánkban is és azoknak az eseteknek is meglehetősen nagy visszhangjuk volt. Nemrég pedig Németországban, Brandenburg szövetségi tartományban derült ki, hogy Rico Nelte, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyi ügyvezetője két éven át rendszeresen megkapta a munkatársak, valamint a CDU vezető politikusai és pártfunkcionáriusai által küldött e-mailek másolatait. Az esetre akkor derült fény, amikor a helyi e-mailszervert és weboldalt irányító és felügyelő Daniel Schoenland CDU-tag átadta az erről szóló bizonyítékokat a cottbusi ügyészségnek, amelyik azóta is vizsgálja az ügyet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások