Nem látja a kiutat a zeneipar

Nem látja a kiutat a zeneipar

2006. november 7. 23:59, Kedd
A Nemzetközi Hanglemezszövetség (IFPI) becslése szerint a kalózlemezek kereskedelme 2005-ben a világon együttesen 4,5 milliárd dollárt tett ki. Ugyanebben az évben csaknem 20 milliárd dalt cseréltek ki vagy töltöttek le illegálisan az internetről.

A ProArt honlapján található, "A lemezipar 2006-ban - Jelentés a kalózkiadványokról" című összefoglaló a címtől eltérően nem az idei, hanem az elmúlt év veszteségeit és a lemezipar védekezési módjait veszi számba. Eszerint a kalózkodás nem csökken, a világon minden harmadik megvásárolt hanglemez illegálisan másolt példány. A helyzetjelentés szerint 2005-ben az összes gazdára talált cd 37 százaléka volt kalóz - ez 1,2 milliárd hamis lemezt jelent összesen.

Tavaly - harminc országot tekintve - az eladott kalózcédék száma meghaladta az eredetiekét. Az IFPI szerint az optikai hanghordozókra globális szinten jellemző kihasználatlan kapacitás a zenei kalózkodás legfőbb tényezője. 2005-ben a világ teljes lemezkapacitása hatvanmilliárd darab volt, ebből mindössze húszmilliárdot használtak a legális kereslet kielégítésére.

Magyarországon 2005-ben körülbelül ötmillió legális hanghordozó kelt el, ezzel szemben 33,6 millió üres hordozó került forgalomba legálisan. A GfK felmérése szerint ez utóbbiakból 18,3 millióra zenét írtak, míg 9,5 millióra filmet - olvasható a ProArt honlapján. Az összes írt hordozó közel negyedét írták saját kezűleg (amely így magáncélú másolatnak minősül), háromnegyed részük tehát jogellenesen készült, azaz más készítette pénzért vagy szívességből a végfelhasználó számára. Ez azt jelenti, hogy 13,5 millió illegális másolat készült házilag. Ehhez jön még a tavaly eladott közel egymillió "gyári" hamisítvány, összesen tehát 14,5 millió hamisítvány talált gazdára tavaly. Ez 1226 forintos átlagárral számolva 17,7 milliárd forint (64 millió euró) kárt okozott a magyarországi hanglemezkiadásnak.

A legális digitális zenei üzletág gyorsan növekszik, és különböző csatornákon (online vagy mobileszközökön) keresztül kínál zenét a felhasználóknak. Ennek a piacnak a legnagyobb ellensége a kalózkodás, ám a zeneipar több eszközzel is igyekszik visszaszorítani a jelenséget, köztük nem igazán etikus módszerekkel is.

Az IFPI kalózkodás elleni csoportjai és a nemzeti végrehajtó testületek segítségével 2005-ben szerte a világon rekordmennyiségű, több mint 80 millió lemezt foglaltak le (ez az előző évi duplája). 78 lemezgyártó sort állítottak le (melyek kapacitása 340 millió darab volt), valamint negyvenezer cd-írót is lefoglaltak. Magyarországon a hatóságok, jogvédő szervezetek közreműködésével, közel 1,3 millió illegálisan forgalomba hozott üres hordozót foglaltak le, illetve több ezer rendőrségi eljárás indult szerzői jogok megsértése miatt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások