Apró titkok - A belső Oscar-ellenzék éllovasa

Todd Field átgondolt rendezése kirobbanó filmélményt eredményez.

Az Apró titkok magyarországi bemutatójakor kétségtelenül az Oscar-advent időszakát éljük. Lefutott a Golden Globe, elillant Sundance és Berlin, minden szem tehát március közepére szegeződik. Vagy azért, hogy epés szitkokkal kommentálja az évről-évre rendre kiszámíthatóbb márciusi eseményeket. Vagy pedig azért, mert valami érdeklődés még maradt a "legrangosabb" mellé az utóbbi időkben a "legavittasabb" és "legérdektelenebb felhozatalból válogató" fesztiválja címet is begyűjtő Oscar díjátadó iránt.

Néhány éve ugyanis mintha minden spontaneitás kihunyt volna a fesztiválból. Biztos kézzel megalkotott, egy receptre készült, modoros munkák érdektelen szoborzsákmány-körútjának legfontosabb állomása, a Filmakadémia bennfentes fürdőzése saját poshadó levében. A fesztivál értékelési szempontjainak való szolgai megfelelés filmkészítési receptté vált, a forma fölényes győzelme a tartalom fölött pedig legtöbbször keményen rányomta a bélyegét az élvezhetőségre is. A konfirmista Oscar-formula szerint készült művek sorába a legutóbbi idők tanúsága szerint egyetlen módon lehetett beférkőzni. Ha a film óriási hírverés közepette valamelyik innovatívabb, de az akadémia szerint is mérvadó film-esemény kedvencévé lett, miután sok kisebb fesztiválon szénné nyerte magát.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Az Apró titkok pontosan ilyen film, a tarsolyában három jelöléssel. A Család kicsi kincsével (és a különutas Faun labirintusával) az oldalán a belső Oscar-ellenzék legnagyobb várományosa. Így ha valakiben az "Oscar-jelölt" jelző a közelmúlt megrázkodtatásai (pl.: A királynő) vagy az egy éve szerzett, nehezen gyógyuló sebek (pl.: Capote) miatt negatív előítéleteket kelt, az igyekezzen feledni és beülni a filmre. Az első 5 perc után úgyis képtelen lesz másra, mint a gyöngyvászonra koncentrálni.

Az Apró titkok az "amerikai álom" férges gyümölcsét kínálja, a külvárosi lét legmélyebb bugyraiba vezet el minket, körülbelül annak a kisvárosi drámának nevezett altipusnak eredményeit felhasználva, amelyet az Amerikai szépség szentesített a nagyközönség számára. A történetszálak a műfajra jellemző, mozaikos elrendezésben helyezkednek el, mégsem mondhatjuk, hogy a film sok szereplőre (pl.: Birtokviszony, Te meg én és minden ismerősünk) koncentrálna.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A középpontban egy férfi és egy nő lassan kialakuló, gondosan felépített kapcsolatának története áll, körülöttük egy élő és lélegző mellékszereplős holdudvarral. A színész-viszonyok mellérendeltek, a történetben nem készülnek egymást agyonnyomni a karakterek. A központi téma mellett fontos mellékszereplői jellemek bomlanak ki és alakulnak párhuzamosan, melyeket a merész, függetlenes stílust alkalmazó rendező van, hogy csak egy óra elteltével enged csak ki a palackból.

A film első körben a kisvárosi drámák zsáneréből építkezik, mégis egy vonatkozásban meghaladja azt. Míg elődei az amerikai álom altató idilljétől csendes őrültté, vagy aberrált szörnyeteggé vált emberi roncsokat skicceltek fel, addig az Apró titkokban a főszereplők e világ és az általa közvetített (és kötelezően elvárt) értékrend külső szemlélői. A "normalitás" kultikus istenítésére épült életközösség Todd Fields dolgozatában fullasztó börtönné válik, tagjai pedig - saját biztonságérzetük paranoiás féltőiként - lelketlen besúgókká a rendszer fenntartása érdekében.

Az alulról szerveződő tisztes középosztály modern nyugati trendjének érces kritikája ez. Egy olyan átjárhatatlan mini-univerzum szemléltetése, ahol már nem a rendszer van a tagjaiért, hanem a fordítva. A társadalmi kontrollból millió szemű térfigyelő-rendszer lesz itt, a közösség tagjai pedig a "normálistól" való eltérés legkisebb jelére szolgai módon boszorkányt sipítanak. Amíg a kisvárosi drámákban a helyszín miliő, addig itt mérce és életstílus lesz. Kritikája pedig főszereplők egymásra találásának alapjává és a film középpontjába állított menekülésvágyának kiindulópontjává válik.



A film egy olyan életforma ellen intéz kemény támadást, amely sok millió amerikai előtt életcélt és a középpolgári idillt jelenti. Mondanivalója pedig azért lesz különösen kemény, mert egyrészt kerüli, hogy kritikája tárgyáról torz képest fessen, másrészt pedig nem csak bírál, hanem eszmeileg megokolt alternatívát is kínál az istenített, de bódító életformával szemben. Ugyanakkor a rendezői eszközök nagyon is finomra hangoltak. A két és negyed órás menetidő egy kiforrott, átgondolt filmszerkezet épülését szolgálja egy mára rutinossá érett színész-rendező eddigi csúcsteljesítményében. A jeleneteket néha megjelenő, néha pedig fél órára is háttérbe szoruló (meglepő módon női) narráció kíséri, ami az elején kissé a szájbarágás érzetét kelti, később azonban - hála istennek - megtalálja a helyét a jelenet-építkezés rendjében.

Az összélmény kissé függetlenes, a film húzása átlagon felüli, drámaiságának súlya messze maga mögé kényszeríti a dráma vonalon mozgó többi Oscar-jelöltet. A pozitív csalódás okozta jókora hidegzuhany hatása napokkal utána sem múlik, mint ahogy a kifelé jövet elkapott nézői megjegyzésre is tisztán emlékszem: "Te, ez olyan spontán jó filmélmény volt, hogy nem is értem mit keres az Oscar-jelöltek között."

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Apró titkok (Little Children) feliratos amerikai dráma, 137 perc, 2006 Rendező: Todd Field Forgatókönyvíró: Todd Field, Tom Perrotta Operatőr: Antonio Calvache Zene: Thomas Newman Látványtervező: David Gropman Vágó: Leo Trombetta Kate Winslet (Sarah Pierce) Patrick Wilson (Brad Adamson) Jennifer Connelly (Kathy Adamson) Gregg Edelman (Richard Pierce) Sadie Goldstein (Lucy Pierce) Ty Simpkins (Aaron Adamson) Noah Emmerich (Larry Hedges) Jackie Earle Haley (Ronnie J. McGorvey) Phyllis Somerville (May McGorvey)