A 13-as - 101% feszültség Franciaországból

Az európai film ismét bebizonyította, hogy mennyire ért a feszültségteremtéshez. Amerika csak hápog és remake után kiált.

Ha feldolgozzák a 13-ast akkor majd mindnyájan látni fogjuk, mert addig csak egy szűk körnek okozhat élményt a francia film, hiszen mikor néz európai filmet a hazai fogyasztó? És fekete-fehér filmet? A fekete-fehér európai filmre vonatkozó költői kérdést már fel sem teszem, inkább megpróbálom azon olvasókat összeszámolni egy kezemen, akik már hallottak a premiert megelőzően is a 13-asról, és később meg is nézték azt a moziban.


Persze túlzás az egész, hiszen nem a semiből tört be hozzánk Géla Babluani első filmje, mely nagyjából amelyik filmfesztiválon elindult (legyen az Tbilisziben vagy Erdélyben), onnan díjjal térhetett haza. A 13-as legnagyobb megmérettetésének az amerikai független filmes seregszemle, a Sundance számított, ahonnan ugyancsak elhozta a fődíjat, a nemzetközi kategóriát. Vagyis ha rosszmájúak lennénk, el is könyvelhetnénk az alkotást valami erőteljesen lila művészfilmnek.

És nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen a 13-as nem művészfilm, hanem inkább a szó szoros értelmében vett filmművészet. Főhősünk egy a társadalom perifériáján élő fiatal srác, Sebastian, aki, hogy családjának biztosítsa a mindennapi kenyeret, ács és tetőfedő munkákat vállal. A nagy szegénységben élő fiú kihallgatja kenyéradó gazdájának egy beszélgetését, melyben egy hatalmas összeg villámgyors megnyeréséről esik szó. A morfinista gazda ezek után nem sokkal elhalálozik, Sebastian meg kapva kap az alkalmon és a halottnak kiadva magát, az ő nevében az emlegetett nagy pénz nyomába ered. Körülbelül itt kezdődik a lidércnyomás, melyben a 13-as szám, pár lőfegyver, sok embernek már nem is nevezhető embertelen vadállat és egy kedvelt orosz népi játék egy fura variánsa játssza a főszerepet.


Ritka egy nyomasztó filmet sikerült összehoznia a rendezőnek a maga fekete-fehér valójában. A színek és minden egyéb könnyedség fullasztó hiánya viszonylag hamar átjárja a nézőt, aki kisvártatva azon veszi észre magát, hogy erőteljesen szorítja a moziszék karfáját és átérzi a főhős ismertetlentől való félelmét és totális kiszolgáltatottságát. Iszonyatosan minimalista alkotás, és éppen ezért annyira hatásos. Alapvető családi drámát vázol fel a néző előtt, hogy aztán bődületes lassúsággal átbillentse a filmet egy feszült és felkavaró thrillerré, amely minden bizonnyal nehezen emészthetővé teszi a 13-at, igazi ínyenccsemegévé.



Szinte látjuk lelki szemeinkkel ahogyan a rendező lefitymálva néz ki a kamera mögötti "le directeur" feliratú kisszékéből, megvető pillantással szemléli a világot, miközben forgatja sallangoktól mentes, szinte dokumentarista valóságshow-ját. A filmben egy emberi élet annyit sem számít, mint a körmünk hegyéről lepöckölt zsebpiszok. (A 13-as a mozikba kísérőfilmmel, a La Belle Époque-kal kerül bemutatásra. Szekeres Csaba kisjátékfilmjében egy terrorista csoport elfoglal egy iskolát, azonban a fogva tartott gyerekek közül két kislány megszökik. Üldözőjük különös módon büntet: átadja fegyverét áldozatának, és vár, képes-e meghúzni a ravaszt egy gyereklány.)

Klikk a képre a nagyobb változathoz

A 13-as (13 - Tzameti) fekete-fehér feliratos francia thriller, 93 perc, 2005 Rendező: Géla Babluani Forgatókönyvíró: Géla Babluani Operatőr: Tariel Meliava Látványtervező: Bernard Péault Szereplők: George Babluani (Sébastien) Aurélien Recoing (Jacky) Fred Ulysse (Alain) Vania Vilers (Mr. Shloendorff) Olga Legrand (Mme Godon)