Edzőtermekben is otthonra találhat a Wii

Edzőtermekben is otthonra találhat a Wii

2007. július 25. 23:26, Szerda
Egy népszerű kanadai edzőterem a hagyományos foglalkozások és eszközök mellett a Nintendo Wii használatára is buzdítja tagjait. Az eddigi eredményeket biztatónak értékelik, a gyártó pedig dörzsöli a tenyerét.

Az ötlet a vancouveri Studio 55 nevű edzőterem tulajdonosától származik, aki úgy gondolta, hogy látogatóik a megszokott gépek mellett a konzollal is szívesen foglalkoznak, amennyiben ez hozzájárul a foglalkozások sikeréhez. Gyorsan kiderült, hogy még azok is örömmel veszik kézbe a speciális vezérlőt, akik korábban soha nem játszottak semmilyen játékgépen.

A konzolt a program bármely részeként ajánlják, akár bemelegítésként, vagy a levezetésként. A foglalkozás természetesen a Wii-re készült játékok megismeréséből és gyakorlásából áll és elsősorban azon fiatalokat célozza meg, akiket egész Észak-Amerikában hasonló módszerekkel igyekeznek az edzőtermekbe csalogatni. Másutt azonban PlayStation és Xbox gépeket használnak ilyen célra, ráadásul általában két foglalkozás között vagy éppen azok alatt, itt viszont most első alkalommal merült fel a Wii lehetőségeinek üzleti jellegű kihasználása.


A lépéssel azonban az idősebbeket és a laikusokat is sikerült megfogni, többek között néhány egykori olimpiai sportolót is, akik korábban soha nem játszottak semmilyen konzolon vagy számítógépen. A becslések szerint egy kiadós bokszolás, teniszezés, vagy éppen tekézés a Wii konzolon felér az intenzív gyaloglással és segítségével 75-125 kalóriától szabadulhatunk meg. Az edzőteremben külön szobát alakítottak ki a konzoloknak, ahol egy nagy kivetítő segítségével zajlanak a foglalkozások.

Másutt eközben a rehabilitációs programok részeként alkalmazzák a konzolt, szintén jó eredménnyel. Kiemelik, hogy nemcsak a fontos fizikai rész, de a szórakozás is sokat javít a betegek állapotán, ami talán még inkább hozzájárul a teljes felépüléshez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások