Google: történelmi csúcson az árfolyam

Google: történelmi csúcson az árfolyam

2007. október 9. 22:01, Kedd
Történelmi csúcson állt kedden este a Google internet kereső árfolyama New Yorkban a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite indexben, miután hétfőn először lépte át a részvényenkénti 600 dolláros szintet.

Kedden este a Google árfolyama 2 százalékot meghaladó drágulással 623,78 dolláron volt. A Google keddi áremelkedéséhez az járult hozzá, hogy a Lehman Brothers javított a cég részvényének a célárán, azt 714 dollárra emelte. Ezt a döntést annak alapján hozta meg, hogy várakozása szerint akár már februárban mobiltelefont hoz forgalomba az internet kereső.

A kilenc éve alapított Google 2004 augusztusában jelent meg a tőzsdén. Akkori kibocsátási ára 85 dollár volt. Árfolyama azóta több mint a hétszeresére nőtt, piaci értéke ezzel elérte a 187 milliárd dollárt, csak a múlt hónapban mintegy 25 milliárd dollárral emelkedett. Ezzel maga mögé szorított olyan cégeket, mint a Wal-Mart Stores, a Coca-Cola, a Hewlett-Packard, vagy az IBM.

A Google árfolyama még a részvénykibocsátás évében átlepte a 100, majd a 200 dollárt. 2005 júniusában már 300 dollár fölött mozgott az árfolyama. Több mint egy évre kellett ahhoz a részvényár 400 dollárról 500 dollárra erősödjön, innen azonban 10 hónap alatt elérte a 600 dollárt. A cég október 18-án ismerteti harmadik negyedévi eredményeit.

A cég két alapítója, Larry Page és Sergey Brin (mindketten 34 évesek) a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak, vagyonuk egyenként eléri a 20 milliárd dollárt. A cég vezérigazgatója, valamint a vállalat értékesítési igazgatója ugyancsak multimilliárdos. Részvénytulajdonosként a vállalat több száz dolgozója dollármilliomos.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások