Fejlesztők számára is megnyílik az iPhone

Fejlesztők számára is megnyílik az iPhone

2007. október 19. 10:56, Péntek
Az Apple enged a felhasználói visszajelzéseknek és külső fejlesztők számára is megnyitja zenés telefonját. Az eddig meglévő korlátozásokat feloldják, hogy leegyszerűsítsék a fejlesztést.

A hírről maga Steve Jobs számolt be a cég internetes oldalán, kihangsúlyozva, hogy a fejlesztői csomag megérkezésére még várni kell, ez ugyanis csak valamikor jövőre jelenhet meg. Ennek részeként azonban feloldják majd a jelenleg életben lévő megszorításokat, vagyis a külső fejlesztőktől származó szoftvereknek nem kell feltétlenül a telefon saját böngészőjén keresztül futniuk.

Ennek elsősorban azért van nagy jelentősége, mert a céget rendkívül sok kritika érte a megvalósítás, egészen pontosan a külső fejlesztők korlátozása miatt. Bár nem ez az egyetlen terület, ahol az Apple nagyon szigorú feltételek mellett döntött - elég csak a kizárólagos jogokkal felruházott szolgáltatókra gondolni -, a jelek szerint itt engednek a felhasználói visszajelzéseknek és hajlandóak a némileg nyitottabb megoldás felé elmozdulni. Azt azonban még el kell dönteniük, hogy pontosan milyen módon nyithatják meg a telefont a külső fejlesztők számára, anélkül, hogy ezzel egyértelmű zöld jelzést adnának a kártevőknek.

A cég saját adatai szerint eddig mintegy 200 külső kisebb-nagyobb fejlesztés készült a készülékhez, amelyek tiszteletben tartották a legfontosabb feltételt, miszerint a szoftvereknek a beépített böngészőn keresztül kell futniuk. Jobs szerint február táján jelenik majd meg a teljes fejlesztői csomag, amelynek révén már megkerülhetik ezt a feltételt, és natív módban futtatható applikációkkal egészíthetik ki a telefonokat. Az egyes kiegészítők telepítését azonban digitális aláíráshoz kötik, amely azonosítja a fejlesztőt - Jobs szerint ezzel ugyan kevésbé nyitott lesz a készülék, azonban a döntés mindenképpen egy fontos lépés a helyes irányba.

A cég igyekezett leszögezni, hogy a szolgáltatók tekintetében nem lesz változás az eddig követett stratégiában, arra tehát nem számíthatunk, hogy feladják a kizárólagos partnerek által élvezett előjogokat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások