AMD Phenom - beárazva

AMD Phenom - beárazva

2007. november 5. 15:17, Hétfő
Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a hamarosan elrajtoló asztali Phenom négymagos chipek megismeréséhez, legalábbis ami az árakat illeti. Most már csak néhány megbízható teszteredményre lenne szükségünk.

Az elsőként érkező három Phenom X4 előzetes árait az ISA Hardware, az AMD egyik fontos forgalmazójának internetes oldalán fedezték fel. Ebből mindössze az ár jelent újdonságot a jól értesültek számára, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy idén három változat várható, egészen pontosan a 9500, 9600 és 9700 jelzésű processzorok.

A most felfedezett oldal alapján úgy tűnik, hogy a várva-várt jövevények 250 és 300 dollár között érkeznek majd. A legkisebb testvérként megjelenő 9500 ugyanis 247 dolláros áron szerepelt a listában, míg a 9600 278, a 9700 pedig 288 dollárt kóstál. Ezek nettó árak és nyilván kiskereskedelmi forgalomban ez tovább nő majd. Szakértők szerint ez nem sok jót jelent az AMD számára, hiszen ezekkel az árakkal mindössze a legkisebb testvér tud az Intel Core 2 Q6600 alá menni, amely jelenleg 266 dollárért kapható. Azt persze senki nem remélhette, hogy a cég rögtön hihetetlenül jó árakkal indít, ám az általános vélekedés szerint a Phenom rajtra visszafogottra sikerül majd.


Ahogy azt a legtöbb beszámolóban meg is említik, most már csak megfelelő tesztekre van szükség, hogy megfelelően belőjük a Phenomok ár/teljesítmény mutatóit. Ez eddig nem történt meg, hiszen mindkét jellemző ismeretlen volt és a tesztek hiányában még mindig egyismeretlenes képlettel állunk szemben. Azt többé-kevésbé biztosra vehetjük, hogy jó teljesítményt nyújtanak majd az AMD négymagosai, ám jelenleg mindössze a fogyasztási adatokat ismerjük: a 9500 és 9600 esetében ez 95 watt, egyedül a 9700 nem elégszik meg ennyivel, itt már 125 wattra ugrik a gyári adat.

Mindhárom változat 4 MB gyorsítótárral és Socket AM2 foglalattal érkezik, még 65 nanométeren, hiszen gyártástechnológiát legkorábban nagyjából fél év múlva válthat a cég. A 9500 2,2, a 9600 2,3, a 9700 pedig 2,4 GHz-es órajelen fut.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások