Már a gyilkosok is a YouTube-ra építenek

Már a gyilkosok is a YouTube-ra építenek

2007. november 8. 14:44, Csütörtök
Nagy meglepetést váltott ki egy Finnországban a napokban lezajlott iskolai lövöldözés előzménye, az elkövető ugyanis saját véres tettét a videómegosztó portálon jósolta meg előre, és ígéretét beváltotta.

A YouTube oldalára "Jokela High School Massacre - 11/7/2007" néven töltötte fel alkotását a "Sturmgeist89" néven tevékenykedő felhasználó, akinek fiókját nem sokkal ezt követően megszüntették. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a felvételen megjósolt esemény néhány órával később bekövetkezett - szakértők szerint az eset egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a levelek ideje lejárt és immár a gyilkosok is az internet révén szeretnék magukra felhívni a figyelmet.

A hardrock zenei aláfestéssel kísért felvételen egy alacsony épület látható, amely a Jokala középiskolának tűnik, majd a létesítmény egy vizuális effekttel a levegőbe repül. Ezután két különböző beállásban feltűnik egy fiatalember vörösre színezett, nehezen azonosítható képe és pisztolyt fog a kamerára. A rövid videóban zavaros magyarázatot ad elő, amely szerint ő - mint egyfajta magasabb rendű, kiválasztó személy - lenyesi az életet nem érdemlő, az emberiségre szégyent hozó példányokat, a természetes kiválasztódás által hibásan életben hagyott embertársait. Magabiztosan állította, hogy kész meghalni az ügyért és a jelek szerint ezt komolyan is gondolta.


A lövöldözés után több mint 200 000-szer letöltött videó alatt hallható dalt Eric Harris, az 1999-es columbiai iskolai lövöldözés egyik elkövetője tette fel az internetre. Ugyanez a YouTube-felhasználó Pekka-Eric Auvinen néven közölt rövid portréjában így mutatkozik be: "Cinikus egzisztencialista, antihumánus humanista, antiszociális szociáldarwinista, realista idealista és istennel egyenlő ateista vagyok". Rendőrségi forrásokat idéző médiaértesülések szerint az ámokfutó a fegyverek szerelmese és nem egyszer hangoztatta, hogy Hitler és Sztálin csodálója.

A rendőrség közleménye szerint a Jokela középiskola igazgatónője, két lány és öt fiú vesztette életét a lövöldözésben. A támadó megpróbálta főbe lőni magát, ő a kórházban halt bele sérüléseibe. Az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye és a mészárláshoz használt 22-es kaliberű, Sig Sauer kézifegyvert október 19-én jegyezték be a nevére. "Amikor a rendőrség megérkezett, teljes káosz uralkodott, a diákok az ablakokon keresztül ugráltak ki az épületből" - mondta sajtóértekezletén a helyszíni vizsgálatot vezető Timo Leppala felügyelő. A helsinki központi kórház baleseti sebészetének ügyeletese közölte, hogy az egyik sebesült élet-halál között lebeg.


Egy szemtanú, a középiskola egyik tanára arról számolt be, hogy a lövöldözés dél körül kezdődött, az ámokfutó módszeresen osztályteremről osztályteremre járt, kezében egy kis kaliberű kézifegyverrel, bekopogva és bekiabálva az ajtókon. "Valószínűtlennek tűnt az egész, hogy egy diák, akit tanítottam, most üvöltve felém rohan, kezében egy pisztollyal" - mondta az YLE rádiónak, hozzátéve, hogy sikerült lemenekülnie a lépcsőn és elfutott az ellenkező irányba. A gimnáziumnak több mint 400 - 12 és 18 év közötti - tanulója van a 35 ezer lelkes településen.

Matti Vanhanen finn miniszterelnök "nagy tragédiának" és "rendkívül szomorú eseménynek" nevezte a Tuusula településen történteket és rendkívüli kormányülést hívott össze, miközben a templomokban országszerte megemlékeznek az áldozatokról. Finn iskolákban még soha nem volt lövöldözés és általában ritka az erőszak az oktatási intézményekben. Késelések már előfordultak, de nem követeltek halálos áldozatokat.


Ez volt az első eset, hogy egy komolyabb akció előtt az elkövető az interneten tette közzé a tervezett tettet magyarázó felvételt. Szakértők úgy vélik, hogy a 24 órán át elérhető, folyamatosan igénybe vehető média jelenléte a jövőben még vonzóbbá teszi ezt a módszert, és számíthatunk arra, hogy egyre többen választják majd a megnyilvánulás ezen formáját. Legutóbb az amerikai Virginia Tech főiskolán 33 ember életét kioltó gyilkos nyilvánította ki véleményét hasonló módon, igaz akkor ő az NBC-nek küldte el a felvételt. Jól számított, a csatorna nem tudott ellenállni a csábításnak és bemutatta az anyagot, nagy vitát váltva ezzel ki.

A portál egyébként októberben készült el videószűrő megoldásával, azonban ez a jogvédett anyagokra szakosodott, így az erőszakos felvételek megszűrése és időben történő eltávolítása továbbra is nehéz lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások