Bírói dicséret a Microsoftnak

Bírói dicséret a Microsoftnak

2008. március 10. 16:34, Hétfő
Míg az EU megbüntette, az amerikai fél megdicsérte a szoftvercéget, amiért az fokozatosan megnyitotta protokolljait a riválisok előtt. A pletykák szerint eközben a Logitech felvásárlásán gondolkodnak.

Colleen Kollar-Kotelly neve sokak számára ismerősen hangozhat, hiszen annak idején ő vette át a Microsoft ellen lefolytatott trösztellenes vizsgálatot a tengerentúlon. Az általa felügyelt vizsgálat annak idején a vártnál enyhébb eredménnyel zárult, és bár nemrég ismét meghosszabbították a vállalat felügyeletét, a bírónő most elérkezettnek látta az időt némi dicséretre.

Erre pedig Redmond némileg módosított stratégiája révén kerülhetett sor, amelynek keretében fokozatosan megnyitották a Windows és egyéb szoftverek fejlesztésében, illetve az ezekkel kompatibilis megoldások elkészítésében létfontosságú kommunikációs protokollokat. Bob Muglia, a cég szervercsoportjáért felelős alelnöke nemrég elmondta, hogy eddig mintegy 30 ezer dokumentumot tettek elérhetővé az interneten, az elmúlt néhány hét során pedig több mint 80 ezer letöltést regisztráltak. A megoldást ő fontos állomásnak, fordulópontnak nevezte, és a jelek szerint ezzel Kollar-Kotelly is egyetért.

A dicséret azért meglepő, mert az Európai Bizottság február végén rótt ki újabb rekordösszegű büntetést a szoftvercégre, éppen amiatt, mert szerintük túl későn és túlságosan magas áron nyitották meg a kérdéses dokumentumokat, ráadásul mindezt igyekeztek minden lehetséges módon elhalasztani. Mindazonáltal az amerikai felügyelet továbbra is megmarad, egészen 2009 novemberéig, és a bírónő továbbra is lehetségesnek tartja az újabb 5 éves meghosszabbítást, amely egészen 2012-ig helyezné górcső alá az óriást.

A múlt héten a még januárban hírbe hozott Logitech elnöke közben reagált a felvásárlási pletykákra. Elmondta, hogy a Microsoft részéről átgondolatlan lenne egy ilyen lépés, hiszen egyrészt a szabályozó hatóságok emelnének kifogást az egyesüléssel szemben, másrészről pedig a Logitech a rivális híján elvesztené innovációs, újító lendületét. A cégnek ugyanis éppen a Microsoft a legfőbb konkurense a PC-egér piacon, és bár a Melinda és Bill Gates Alapítvány kisebb részesedéshez jutott a vállalatban, nem tartja valószínűnek a komolyabb akciót.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások