Korán-ellenes film a világhálón

Korán-ellenes film a világhálón

2008. március 27. 21:35, Csütörtök
Egy holland szélsőjobboldali képviselő feltöltötte csütörtökön pártja internetes oldalára Koránt bíráló tizenöt perces dokumentumfilmjét.

Geert Wilders, a többek között bevándorlóellenes nézeteket hangoztató Szabadságpárt (PVV) alapító-elnöke a holland kormány figyelmeztetése ellenére tette közkinccsé Fitna című munkáját (a Koránban szereplő kifejezés annyit tesz, küzdelem). A hágai kormány elhatárolódott Wilders nézeteitől, és arra figyelmeztetett, hogy a muzulmán vallást támadó film olyan erőszakos tiltakozásokhoz vezethet, mint amilyeneket két éve a Mohamed-karikatúrák megjelenése váltott ki. Tartani lehet a kormány szerint továbbá attól, hogy erőszakos cselekményeket hajthatnak végre Hollandiában, illetve holland állampolgárok és intézmények ellen külföldön. A pakisztáni és az iráni kormány már előre élesen bírálta a dokumentumfilmet.

"Állítsuk meg az iszlamizálást, védjük meg szabadságunkat!" - hívott fel Wilders muszlim szélsőségesek által elkövetett kivégzésekről - így a meggyilkolt Theo van Gogh holland filmrendezőről - és a 2001. szeptemberi egyesült államokbeli és más merényletekről készült felvételeket bemutató összeállításában. Azt állította, hogy az iszlám mindent le akar igázni, az uralma alá akar hajtani, és "meg akarja semmisíteni" a nyugati civilizációt.


Bizonyítékul a nem muszlimokkal szembeni viselkedésről szóló Korán-verseket idézett, és olyan muzulmán prédikátorokat mutatott be, akik a "hitetlenek" megölésére buzdítottak. A film emellett Hitlert éltető, a zsidókat becsmérlő fejkendős lányok-asszonyokat mutatott, és egy grafikont arról, hogy egyre emelkedik a muzulmánok száma Hollandiában és szerte Európában. "Hollandia a jövőben?" - tette fel a kérdést, majd gyerekeket mutatott, akiknek arcát vér borította, és egy nőt, akit megköveztek.

A film mondanivalója egyezik azzal, amit a szélsőjobboldali politikus régóta állít, vagyis, hogy a nyugati politika szerinte becsukja a szemét az előtt, amit a politikus az "iszlám jelentette fenyegetésnek" nevez. Wilders - aki már hónapok óta tervezte a film bemutatását - korábban elmondta, azt kívánta szemléltetni, hogy a muzulmán vallás szent könyve "fasiszta", Mohamed próféta pedig "barbár" volt.

Az összeállítás tavaly december óta az egyik fő vitatéma Hollandiában. Egyetlen tévécsatorna és mozi sem vállalta, hogy eredeti formájában bemutassa a dokumentumfilmet, Wilders viszont - aki évek óta erős őrizet alatt áll, miután halálos fenyegetéseket kapott - nem volt hajlandó belemenni, hogy alkotását (amely szavai szerint nem provokáció, pusztán figyelmeztetés) megvágják. Hollandiában éppen pénteken lesz a bírósági meghallgatás annak a muszlim csoportnak a keresete ügyében, amely szerint Wilders műve kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. A felperes a film közzététele után napi 50 ezer euró kártérítést követel, emellett ötezer eurót minden egyes további becsmérlő megjegyzésért.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások