Járulék kerül az internetes adatszolgáltatásra

Járulék kerül az internetes adatszolgáltatásra

2008. április 8. 18:44, Kedd
Egyhangúlag támogatta és általános vitára alkalmasnak találta kedden a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) járulékbevételét érintő törvénymódosítást az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.

Az Alap saját, ún. kulturálisjárulék-bevétellel rendelkezik, klasszikus értelemben állami támogatást nem kap. Az NKA idei várható járulékbevétele 8,5 milliárd forint. A járulék a forgalmi adót nem tartalmazó árbevétel bizonyos százaléka, például ez az arány jelenleg egy sima CD-nél 1%, egy DVD filmnél 3% viszont egy pornográf CD-nél már 25%. Az állam ebből a pénzből művelődési házakat, zenei és filmfesztiválokat, táncegyütteseket, folyóiratokat, azaz a kultúrát támogatja. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára az NKA-törvény módosítását célzó javaslatot ismertetve elmondta, hogy a járulékfizetés által érintett termékek és szolgáltatások körét a gyors technológiai fejlődés miatt időről időre felül kell vizsgálni, de jelen módosítás akár egy-két évig is biztosíthatja a törvény hatékonyságát.

Az egyes termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó járulékokat csökkentő, más esetben megszüntető, de új elemeket a járulékköteles körbe helyező javaslat az NKA bevételeinek csökkenő tendenciáját kívánja megfordítani. A járulékrendezési csomag éves szinten akár hárommilliárd forintos bevétel-növekedést jelenthet a kultúrafinanszírozó alap számára. A szakállamtitkár ismertetése szerint a javaslat értelmében a járulékkötelezettség alól kivennének egyes, a kulturális értékteremtés szempontjából fontos termékeket és szolgáltatásokat. A fél és két százalék közötti csökkentést élvező termékek körébe egyebek mellett a könyvek, valamint a CD-hangfelvételek tartoznának.

A járulékkörből való kivonással érintett termékeket az alacsony, évente 10 millió forintot el nem érő járulékbevétel alapján választották ki. Itt többek között a technológiai fejlődés miatt egyre inkább eltűnő termékek - például a hanglemezek, magnetofon-készülékek, valamint a videó- és DVD-kölcsönzés - kaptak helyet. A módosítás értelmében viszont kiterjesztenék a járulékfizetést több új termékre és szolgáltatásra is: elsősorban a mobiltelefonon és interneten keresztül történő adatszolgáltatás után vár járulékot az NKA, 0,8 százalékos kulccsal.

Lukács Tamás, a bizottság KDNP-s képviselője többek között azt a kérdést tette fel: miért különbözik a járulék aránya a mobiltelefonon és az interneten keresztüli pornográf tartalmú adatszolgáltatás esetében. Harsányi László, az NKA elnöke erre válaszolva elmondta, hogy a mobiltelefonon, emelt tarifával működő pornográf szolgáltatást ki lehet szűrni a többi hívás közül, az egységes díjú internet esetében azonban erre egyelőre nincs lehetőség. Hozzátette, hogy a készülő új, APEH által is használandó nomenklatúra alapján már erre is lesz lehetőség.

A járulékcsökkentés miatti legnagyobb bevételkieséssel a könyvek, brosúrák és nyomtatványok kapcsán számol az NKA: a módosítás szerint csaknem 108 millió forinttal kevesebb bevételre számítanak ebből a forrásból. Harsányi László ezzel kapcsolatban elmondta: ez a csökkentés összefüggésben áll a könyvkiadás helyzetét javítani célzó úgynevezett Márai-programmal, amelynek kidolgozása folyik, és amelynek keretében a kiadói helyett az írói támogatás felé tolnák el a rendszert. A többletbevételt részben a közkönyvtárak beszerzéseinek támogatására, valamint a könyvtári állományok digitalizálására, illetve kulturális fesztiválok minősítésére és támogatására költenék

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások