Izraeli katonai információk a Facebookon

Izraeli katonai információk a Facebookon

2008. április 14. 12:18, Hétfő
Az online közösségi portál oldalain az izraeli hadsereg több tucat, sőt lehet, hogy több száz létesítményének fotója található meg - tudta meg a The Jerusalem Post. A képekre az újság munkatársai bukkantak rá.

A felvételek többek között izraeli katonákat ábrázolnak katonai bázisok létesítményei, légiirányító tornyok és hajók fedélzeti rendszerei, például elektronikus rendszerek, fegyverek és légtérellenőrző berendezések előtt, illetve mellett. A fotókat az izraeli fegyveres erők volt és jelenlegi tagjai tették fel személyes honlapjaikra, profiljaikba. A cikk megjelenése után az izraeli védelmi minisztérium azonnal bejelentette, hogy a hadsereg minden olyan tagját, akiről kiderül, hogy bizalmas információkat hozott nyilvánosságra, bíróság elé fognak állítani.

Eddig ugyanakkor még nincs jele annak, hogy más országok titkosszolgálatai vagy terroristák megszerezték, illetve a céljaikra felhasználták volna a megjelent képeket. Az izraeli hadsereg mindenesetre megpróbálja az összes felvételt felkutatni és azt a Facebook oldalairól töröltetni. Ez azonban közel sem egyszerű feladat, éppen ezért a védelmi minisztériumnak muszáj együttműködnie a katonákkal. A szaktárca azonban ennek ellenére nem ül ölbe tett kézzel, hiszen egy különleges egység keresi a Facebookon és más közösségi portálokon az árulkodó képeket.


Egy átlagos tábori fotó is rengeteget elárul a felszerelésről és a védelmi létesítményekről

Kiderült például, hogy egyes felvételek tengeralattjárókon és parancsnoki központokban készültek, de láthatók az illusztrációkon fegyverüket vagy kommunikációs eszközöket használó, illetve a repülőgépeik és helikoptereik mellett pózoló katonák is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hadsereg tagjai a profiljaikban nem csak a képeket jelentették meg, de közölték a saját és az egységeik nevét is.

Az ügy sokkolta az izraeli védelmi minisztériumot, amely mindent megtesz azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. "Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek a felvételeknek a megjelentetése veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A helyzet egyértelmű. Amennyiben az izraeli hadsereg egyik titkos felderítőegységének a tagja megjelenteti a világhálón az egyenruhás fotóját, akkor ezzel bűncselekményt követ el" - közölte a védelmi minisztérium szóvivője.

A szaktárca külön felhívta az izraeli titkosszolgálatok és az izraeli fegyveres erők (IDF) minden tagjának figyelmét arra, hogy a jövőben legyenek óvatosabbak és ne adjanak meg magukról bizalmas információkat a közösségi portálokon, blogokban és más online fórumokon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások