Amerikai tervek a torrentoldalak ellen

Amerikai tervek a torrentoldalak ellen

2008. május 25. 13:56, Vasárnap
Egy most kiszivárgott törvénytervezet nemcsak az USA-ban, de Európában is megnehezítené az internetes identitás elrejtésére irányuló lépéseket, és törvényen kívül helyezné a jogvédett tartalmak megosztását lehetővé tévő nonprofit társaságokat.

Az Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA) névre keresztelt törvény tervezetét még 2007-ben kezdték el kidolgozni a tengerentúlon, ám ennek alkalmazását a most kiszivárgott részletes anyag szerint nemcsak az amerikai kormány, hanem az Európai Bizottság, Japán és Svájc is támogatja. Főbb pontjai között megtaláljuk az internetes torrentoldalak ellen leginkább hatásosnak remélt megoldást, amely többek között az eddig kiválóan helyt álló Pirate Bay ellen is irányul. A támogatók szerint ezzel halálos csapás mérhetnek ezen portálokra.

A tervezet ugyanis törvényen kívül helyezné mindazon platformokat, amelyek nonprofit jelleggel elősegítik a szerzői joggal védett tartalmak csereberéjét a világhálón. Ilyenek például a torrentoldalak (így a Pirate Bay is), amelyeket a gyakori kritika és támadás ellenére sem igazán sikerült még meggyengíteni. A drasztikus lépéstől azt remélik, hogy sikerül átütő erővel csapás mérni a portálokra, emellett pedig igyekeznek megnehezíteni mindazok dolgát, akik saját kilétüket szeretnék elfedni, álcázni az interneten. Ezen módszerek egy részét szintén illegálisnak minősítenék, a maradékot pedig bizonyos feltételek és követelmények teljesítéséhez kötnék.

A szolgáltatók a szorosabb ellenőrzés keretei között minden alkalommal kötelesek lennének kiszolgáltatni a felhasználók személyes adatait, ezzel is a hatóságok munkáját segítendő. Ez is fontos változást jelentene a jelenlegi állapotokhoz képest, hiszen ma még nem egy esetben megtagadják az adatok kiadását, illetve ezeknek csak egy részét adják át az illetékes szerveknek.

A kiszivárgott anyag arra utal, hogy a négy fő támogató (az USA, az EU, Japán és Svájc) a júliusban esedékes G8-találkozón szeretné ismertetni a fontosabb részleteket. Ezeket azonban a fejlődő országok bevonásával számos egyéb régióra is kiterjesztenék, amivel óriási változásokat kezdeményeznének több kontinensen. Hamarosan meglátjuk, mire is készülnek a résztvevők.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások