2008. június 13. 16:05, Péntek
Irodájának összesen négy számítógépébe törtek be ismeretlenek - állította Frank Wolf republikánus amerikai kongresszusi képviselő.
A PC-ket ő, illetve a munkatársai használták. Wolf úgy vélte, hogy a támadók kínaiak lehettek, mivel korábban gyakran szót emelt az emberi jogok mellett.
A számítógépeken az elkövetők hozzáférhettek különböző dokumentumokhoz, az elektronikus levelezéséhez és a munkájával kapcsolatos iratokhoz.
Wolf azt
állította, hogy rajta kívül több más amerikai képviselő számítógépét is feltörték és a képviselőház egyik bizottságának rendszere is támadás áldozata lett, igaz még 2006-ban.
"Az a gyanúm, hogy a támadók kínaiak voltak, mivel elég régóta kifejtem az álláspontomat az ázsiai országban uralkodó borzalmas emberi jogi helyzettel kapcsolatban.
Nemrég lehetőségem volt bepillantani az Egyesült Államok-Kína Gazdasági és Biztonsági Vizsgálóbizottság tavalyi titkos jelentésébe. A következtetések riasztóak voltak" -
jelentette ki a politikus.
A "kínai szálat" megerősítette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBi) is. Az akciók célja a kínai kiberdisszidensekről való információszerzés (új lakó- vagy tartózkodási helyük, személyazonosságuk stb.) lehetett.
Wolf szerint mielőbb javítani kell a számítógépek és a mobil készülékek védelmén, ezenkívül nyilvános párbeszédre van szükség a digitális fenyegetésekről.
"A masszív és jól koordinált számítógépes akciók az Egyesült Államok ellen többé már nem fikciók. Fel kell készülnünk ezekre és új eljárásokat kell kidolgoznunk, amelyekkel reagálhatunk a fenyegetésekre" - tette hozzá Frank Wolf.
Wolf szavait később megerősítette Christopher H.Smith kongresszusi képviselő is, aki elmondta, hogy 2006 decemberében és tavaly márciusban online támadás érte a külügyi bizottság emberi jogi részlegének számítógépes rendszerét.
Wang Bao Dong, a washingtoni kínai nagykövetség szóvivője ugyanakkor visszautasította a vádakat és közölte, hogy a kínai kormány semmilyen formában nem vett részt ezekben az akciókban, mivel elutasítja ezeket a módszereket.
Wang Bao Dong leszögezte: ilyen támadásokat bárki végrehajthat hamis IP-címek mögé bújva is.