Jönnek a 6X-os Blu-ray korongok

Jönnek a 6X-os Blu-ray korongok

2008. június 27. 18:23, Péntek
Velük együtt pedig a belső írók, amelyek már meglehetősen kellemes áron érkeznek - a korábbi szinthez viszonyítva. A gyártók és a piaci szakértők mind az árcsökkenés folytatását várják, a megszabott ütemnek megfelelően.

A Panasonic a múlt héten elsőként jelentette be a 6X-os sebességet nyújtó Blu-ray korongok elkészültét. Ezzel a cég és maga a Blu-ray szegmens is követi a megszokott sebességet, hiszen eddig is nagyjából 8-10 hónaponként sikerült végrehajtani a váltást, az új 6X-os változatok pedig pontosan 8 hónappal követik a 4X-es sebességet nyújtó példányokat.



Ez a váltás nekünk felhasználóknak természetesen az írási és olvasási sebesség növekedését jelenti, amire szükség is van ezeknél a nagy kapacitást nyújtó korongoknál. A 6X-os érték másodpercenként 216 Mbitet, vagyis 27 MB-ot jelent, ami a cég mérései szerint 20%-kal gyorsabb mint a 16X-os DVD-R korongok esetében megszokott iram. Csak a visszatekintés kedvéért: a Matsushita 2004-ben mutatta be az első Blu-ray lemezeket, ezt követte 2006-ban a 2X-es változat, majd pedig 2007-ben a 4X-es példányok megjelenése.

A sebességváltással természetesen némi árcsökkenés is mutatkozik majd a piacon, ahogy az eddig vezető termékek szép lassan visszasüllyednek a középkategóriába. Emlékezhetünk arra, hogy a Pioneer első írója még 1000 dollár feletti áron mutatkozott be, az LG pedig most már három új 6X-os belső írót is kínál, az ár pedig alig éri el a 400 dollárt. Az adathordozók ára szintén csökkenőben van: a 2X-es korongok eredetileg 20-30 dollár közötti áron jelentek meg, most pedig 8-12 dollár között találnak gazdára. A 4X-es változatok esetében ez 10-15 dollár között mozog.

Ami a vadonatúj korongokat illeti, a 25 GB-os példányok 15-16 dollárt, a dupla rétegű, 50 GB-os lemezek pedig 37 dollárt kóstálnak majd - júliustól, amikor is Japánban megkezdik az árusítást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások