Kung Fu Panda - A zsír ereje

Nem csak az igazán jó, de még csak elfogadható animációs film is ritka a mostani dömpingben. A Kung Fu Panda ezen próbált változtatni - sikerrel.

Kész, vége. Hollywood az animációs filmek terén most már végképp franchise-ban kezdett el gondolkodni és rettenetesen lerí az alkotások többségéről, hogy egy előre megálmodott recept alapján kerülnek bele a hozzávalók. Így, ha siker a bemutató, azonnal folytatni lehet a fő karakter vagy karakterek sztoriját. Ebben nincs is semmi rossz, hiszen az ember csak örül, ha egy általa kedvelt filmet évről-évre új sztorival nyakonöntve meg tud nézni - nem véletlenül ilyen népszerűek a folytatások. Azonban idővel be fog telni a magukból évi 1-2 filmet kiköpő animációs stúdiók menetrendje és azon vesszük észre magunkat, hogy már csak a régi filmek sokadik részeit látjuk két-három évente, lévén nem lesz igény az új sztorikra.


Ez persze ismert jelenség és semmi újdonság nincs benne, mint ahogy abban sem, hogy miután a Dreamworks ráköltött majd 200 millió dollárt (130 milliót az elkészítésre, 65 milliót a marketingre) a Kung Fu Pandára, a premier után azonnal meg is rendelte a második részt. Ezzel is jelezték az embereknek, hogy "ez egy nagyon sikeres film, ezt meg kell nézni." Bár persze még nagyon messze van, míg a film megszerzi a nyereség első dollárjait (a mozikban még csak a veszteséget fogja csökkenteni), azonban a plüss- és számítógépes játékok piacán már elkezdte a kaszát a Dreamworks.

A nézők mindenesetre szakadatlanul váltják a mozijegyet - és ezt jól teszik. A Kung Fu Panda kellemes filmecske, mely Póról, a kövér, vendéglátós pandáról szól, aki a véletleneknek (vagy az istenek akaratának) köszönhetően megkapja a Kiválasztott státuszt, hogy egy ősi jövendölést teljesítsen. A tenyeres-talpas, rém ügyetlen panda azonban csak elméletben keni-vágja a küzdősportokat (igazi fanboy), így az őt kiképezni kényszerülő Sifu mester nehéz feladat elé kerül, miközben a Gonosz már a sarkon fenyeget.


Először is valamit le kell szögezni az elején: a Kung Fu Panda nem egy idétlen, kikacsintásokkal teli komédia, hanem igazi családi film, jó pár látványos verekedéssel, tanulságokkal és óvatos, legtöbbször a kövérséggel kapcsolatos poénokkal. Ergó az idősebbek nem tunkolhatnak az animációkra egyébként jellemző hommage-okban és egyéb rejtett utalásokban. Talán nem is baj, hogy a sok jópofinak tűnő animációs film közé beférkőzik egy nosztalgikusabb mese, amit a fiatalok imádni fognak, de az idősebbek is élvezhetnek. (Félreértés ne essék, nincs baj az orrba-szájba felnőtteknek utalgatós animációkkal, csak felüdülés egy agykikapcsoló móka.)

Tehát ki-ki vérmérséklete szerint tapsikolhat vagy fújolhat annak, hogy sikerült olyan animációs filmet készíteni Amerikában, ami nem feltétlenül akar mindent a nevetésre alapozni: a Kung Fu Pandában nem tűnnek fel minden sarokban a pingvinek, a Pandának sincsenek sidekickjei, az Örjöngő Ötösnek, vagyis a többi tanítványnak sem a nevetés előcsiholása a célja. A tanulságot pedig a kövér kisgyerekek majd jól zsebrevágják és úgy mennek haza, hogy belőlük is lehet még nagy ember.


A Kung Fu Panda kedves állatos mesefilm. Nem olyan manipulatív, mint a Fox Hortonja és többé-kevésbé szerethető is. A pár remekül kivitelezett bunyón kívül emlékezeteset nem nagyon produkál, mégis kellemes nyári néznivalót kínál. Akinek pedig a Beverly Hills nindzsa ugrik be első blikkre a történetről, az vállon veregetheti magát, kap egy piros pontot.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Kung Fu Panda magyarul beszélő amerikai animációs film, 92 perc, 2008 rendező: John Stevenson, Mark Osborne forgatókönyvíró: Jonathan Aibel, Glenn Berger zeneszerző: John Powell, Hans Zimmer operatőr: Yong Duk Jhun producer: Melissa Cobb szereplők: Jack Black (Po hangja) Jackie Chan (Majom hangja) Dustin Hoffman (Shifu hangja) Lucy Liu (Vipera hangja) Ian McShane (Tai Lung hangja) Angelina Jolie (Tigris hangja) Seth Rogen (Sáska hangja)