Lemondott a Yahoo megszerzéséről a szoftveróriás

Lemondott a Yahoo megszerzéséről a szoftveróriás

2008. július 28. 12:33, Hétfő
A Microsoft nem kísérletezik tovább a Yahoo felvásárlásával, ehelyett saját erejéből erősíti internetes szolgáltatásait - jelentette ki Steve Ballmer, a világ legnagyobb szoftverfejlesztőjének vezérigazgatója, aki a cég vezetői és a Wall Street-i elemzők szokásos éves találkozóján foglalta össze elképzeléseit.

A B terv szerint a Microsoft az online-divízió veszteséges működésének finanszírozásával és egyéb befektetésekkel évente mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít internetes szolgáltatásainak fejlesztésére. Hogy ezt hány évig teszik, arról Ballmer nem beszélt hallgatóságának. A szakértők azonban éppen az internetes fejlesztések részletezését hiányolták, mint egyikük fogalmazott, az a befektetők érzése, hogy az ezekre költött összeg az ablakon kidobott pénz. Sokan megkérdezik, miért kell a szoftvercégnek egyáltalán erőltetnie az internetes terjeszkedést. Ballmer válasza szerint azért, mert az internet olyan óriási piac, hogy hosszabb távon az online-bevételek adhatják a Microsoft forgalmának legnagyobb részét.

A Microsoft januárban tett 44,6 milliárd dolláros ajánlatot a világ második legnagyobb internetes keresőjét üzemeltető társaságra, amelynek megszerzésével egy csapásra gyenge harmadikból erős másodikká válhatott volna a Google mögött a böngészőket kínáló cégek versenyében. Ezzel egyben sokkal közelebb került volna ahhoz, hogy jelentős részesedést hasítson ki az online-hirdetési piacból, amelynek értéke az EMarketer piackutató intézet szerint 2012-re a jelenlegi duplájára, 51 milliárd dollárra nő.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások