Megváltozhat a PC funkciója

Megváltozhat a PC funkciója

2008. szeptember 15. 18:54, Hétfő
Bill Gates kiválása óta olyan szakemberek is reflektorfénybe kerülhetnek, akiknek erre korábban kevés lehetőségük volt. Egyikük Craig Mundie, a Microsoft kutatási vezetője.

Mundie lett a redmondi konszern legfőbb stratégája és az első számú feladata, hogy meghatározza: a jövőben milyen irányba is haladjon a világ legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata. "16 éven át dolgoztam Bill Gates kollégájaként és mindig egyetértettünk abban, hogy a világ miként fogja továbbfejleszteni a számítógépeket. Éppen ezért logikus volt, hogy igyekszem Gates 2.0-vá válni. Azonban jelenleg legfeljebb Gates 1.5 vagyok, mivel a feladataimat megosztom Ray Ozzieval. Ha úgy tetszik, én vagyok a Microsoft külügyminisztere, míg Ray a belső kommunikációért felel. Ő foglalkozik a szoftverekkel és a szolgáltatásokkal, én pedig az információstechnológiai kérdésekkel. Ray felel az öt éven belüli termékfejlesztésekért, én viszont 3 és 20 év közötti távlatokban gondolkodom."


Az agytröszt: Bill Gates, Craig Mundie, Ray Ozzie és Steve Ballmer

"S hogy honnan tudom, milyen irányba fejlődik a számítástechnika? Nos, Bill mindig minden lehetséges információt magába szívott. Ezekből következtette ki az irányt. Erre már én is képes vagyok. Néhány ember meg tudja érezni, hogy mi lehet a fontos a jövőben és mi nem. Egy régi menedzser-bölcsesség szerint: az a jó cégvezető, aki anélkül is helyes döntéseket tud hozni, hogy nem ismeri a tényeket. Ebben pedig van valami. A vállalatunk stratégiáját nem lehet egyedül elemzések alapján meghatározni. Erről Bill is így vélekedett. Persze előfordulhat, hogy értjük a technikát, de azt csak nagyon nehéz megmondani, hogy mikor vagy honnan érkezik az azt használó fő alkalmazás" - jelentette ki a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában Craig Mundie.

A szakember elmondta, hogy a jövőben az lesz a fő feladatok egyike, hogy meghatározzuk: pontosan mi is egy PC? Csak ezután lehet a PC-nek jövője. Amennyiben visszatekint az eredeti fogalomra, akkor négy kategóriát láthat: a laptopokat, az okostelefonokat és a többi technikát összekötő termékeket, a mobil eszközöket, valamint az asztali számítógépeket. Az utóbbi funkciója azonban a következő öt évben gyökeresen megváltozhat. Az interneten futtatható alkalmazások és a munkahelyi, otthoni PC-k szoftverei integrálódhatnak.

"Be akarunk lépni a Google piacára. Ezenkívül a szoftverterjesztést is át akarjuk alakítani. A programokat meg lehet vásárolni, lehet fizetni átalánydíjat a használatukért vagy reklámokat lehet elhelyezni bennük. Az alapítás óta mi az első két úton jártunk, azonban ha a harmadik utat választjuk, akkor az alkalmazások olcsóbbak lesznek a felhasználók számára. Ez számunkra egy új üzleti modell lehet. S hogy milyen lesz a jövő az én vízióm szerint? Nos, a gyermekeink lehet, hogy még mindig szövegszerkesztőket fognak használni a házi feladataik elvégzésére, de a háttéranyagok gyűjtését a számítógép végzi majd el. Este mondjuk közölhetjük majd a PC-nkkel, hogy reggelre gyűjts össze mindent, amit Craig Mundie az elmúlt két évben mondott. Az információkat foglald össze és rendszerezd. A számítógép pedig érteni fogja az összefüggéseket és különböző dolgokra emlékszik majd."

"Ma mindent lépésről lépésre el kell magyaráznunk a számítógépeknek. Miért ne vehetnék át a jövő PC-i a személyi asszisztens funkciókat? A számítógépek nem lesznek azonban túl intelligensek. nem szabad félnünk, egyszerűen körültekintően kell eljárnunk. Ugyanaz a helyzet, mint az atomenergiánál, amelynek a segítségével egyaránt építhetünk erőműveket, de fegyvereket is. Jó példa az internet is, ami csak egy fél lépés. Ha nem lett volna már meg a PC, nem lehetett volna világháló sem. Azonban a következő öt évben sok minden változhat" - szögezte le a Microsoft kutatási vezetője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások