Szeptember végén érkezik az Android

Szeptember végén érkezik az Android

2008. szeptember 17. 14:02, Szerda
Egyre több jel mutat arra, hogy még az idén valósággá válhatnak a Google által megálmodott mobil platform és az azt használó telefonok.

A The Wall Street Journal bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy az első Android-mobilt, a HTC Dream készülékét a T-Mobile USA hivatalosan szeptember 23-án mutatja be és október végétől kapható is lesz. A gyártó azt reméli, hogy még az idén 600 000, de akár 700 000 darabot adhat el az új mobilból. Az elemzők óvatosabbak, szerintük az eladott darabszám 300 000 és 500 000 között mozog majd.

Komoly problémát és kockázatot jelent ugyanakkor, hogy az európai piacokkal ellentétben a T-Mobile USA 3G-s hálózata még csak gyerekcipőben jár. Ezt támasztja alá, hogy a konkurens iPhone számára is komoly gondot okozott a 3G-s hálózatok hiánya. A T-Mobile csupán az Egyesült Államok néhány nagyvárosában, például New York-ban és Las Vegasban építette ki a megfelelő infrastruktúrát. Annak ellenére, hogy az ambíciózus tervek országos lefedettségről szóltak, ennek még se híre, se hamva.


"A döntés, miszerint az első Android-modellek az Egyesült Államokban lesznek kaphatók, arra vezethető vissza, hogy a Google márkanév a tengerentúlon jobban vonzza az embereket. Kétlem, hogy Európában egy üzletben nagyon sokan vásárolnának meg egy Google Phone-t. Nálunk a márkának még nincs olyan ereje, mint például az Apple-nek. A T-Mobile pedig úgy vélheti, hogy a Dream lehet az esély az iPhone elleni konkurenciaharcban" - jelentette ki Carolina Milanesi, a Gartner piackutató cég mobil eszközök részlegének kutatási igazgatója.

Az Egyesült Államokban az iPhone-t az AT&T árulja és nem a T-Mobile. Milanesi azt várja az idei esztendő utolsó negyedévétől, hogy komoly harcok lesznek az okostelefonok piacán, amelyekbe a BlackBerry Bold és a Samsung Instinct is beleszólhat. A legnagyobb talányt azonban a HTC Dream ára jelentheti. Ez ugyanis önmagában meghatározhatja, ha nem is a konkurenciaharc végkimenetelét, de a piaci viszonyokat mindenképpen.

A mostani hír megerősítette a korábbi beszámolókat, miszerint már az idén szeptemberben rajtol a Google Android. Igaz azok még szeptember 17-i bemutatkozásról és arról szóltak, hogy a T-Mobile USA az év végéig New York és Las Vegas mellett 20-25 várost szeretne bekötni a 3G-s hálózatába. A Google mindenesetre semmit sem bízott a véletlenre, hiszen Eric Chunak, a keresőcég munkatársának, az Androidot fejlesztő csapat tagjának egy blogbejegyzéséből kiderült, hogy a készülő mobil platform online bolttal egészül majd ki. Ez szintén azt támaszthatja alá, hogy közeledik az Android premierje.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások