Ballmer: átugorható a Vista

Ballmer: átugorható a Vista

2008. október 20. 13:17, Hétfő
A Microsoft vezérigazgatója kijelentette, hogy készen állnak majd arra az időpontra, amikor a Vistát kihagyók frissíteni szeretnék operációs rendszerüket. A Windows 7 gyorsindító funkciót kaphat.

Steve Ballmer a Gartner Symposium and Itxpo alatt beszélt újságírók és a szakma előtt a Windows családról, valamint a riválisokról. A kérdésekre reagálva elmondta, hogy a felhasználók nyugodtan kivárhatnak a következő operációs rendszerig (bár ő maga azért feltelepítené a Vistát), mivel a szoftvercég készen áll majd, amikor a legtöbben amúgy is frissíteni szeretnék jelenleg használt szoftverüket. Ezzel a Windows 7 megjelenésére utalt, amely az újabb ígéretek szerint mindenben kompatibilis lesz a Vistával.

A vezérigazgató kijelentése azért érdekes, mert első alkalommal említette meg a kivárás, a Vista átugrásának lehetőségét, mint valós alternatívát. Eközben azonban védte az operációs rendszert, mondván, hogy az XP első két évéhez mérten gyorsabban elfogadták azt, ugyanazon idő alatt többen váltottak az új változatra. Erre némileg rácáfol az amerikai Amazon házon belüli toplistája, amely azt mutatja, hogy a Vistával szállított laptopok nem igazán férnek be az első húszba. Egyetlen modell érdemelte ki ezt, ez pedig a HP mininotesza, a többiek mind XP-vel vagy valamilyen Linux disztribúcióval szállított netbookok, illetve Macek.

A Windows 7 fejlesztéséhez kapcsolódó hír, miszerint a Microsoft nemrég új felmérést indított, amelyben a kiválasztott felhasználók kifejthetik véleményüket a tervezett gyorsindító funkcióval kapcsolatban. Az "Instant On" néven emlegetett komponens feladata egy olyan új boot opció kialakítása lenne, amely lehetővé tenné az asztali számítógépek rendkívül gyors elindítását, ám ezzel egy időben lekorlátozná az elvégezhető feladatok körét - ez nyilván a gyors induláshoz szükséges. Az ily módon felbootolt rendszereken tehát nem tehetnénk meg mindent, ez pedig súlyos kompromisszum némi időnyereségért.

A fejlesztők azt már augusztusban jelezték, hogy a bootidő csökkentése a Windows 7 egyik legfontosabb feladata - itt a 15 másodperces intervallumot jelölték meg "nagyon jó"-nak. Meglátjuk, hogyan érik majd el ezt a végleges verzióban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások