Három újabb kivégzés

Három újabb kivégzés

2008. november 9. 16:40, Vasárnap
Újabb kivégzések láttak napvilágot az egyre kevésbé várt Mortal Kombat vs. DC Universe kapcsán. Úgy tűnik, az alkotók a nagy újítások közepette épp azt hanyagolták el, amivel az eddigi Mortal játékok kitűntek a tömegből.

Ezúttal Csodanő, Shang Tsung és Superman kivégzését láthatjuk, melyek közül talán csak utóbbi sikerült úgy-ahogy. Előbbi lasszós pörgetése nevetséges, Shang Tsung gerinctörése pedig messze elmarad a második részben látott lélekelszívástól. Superman földbe döngölése ötletes, ám sajna a vér ebben a Hősi brutalitásban is elmaradt.



Vérre egyébként amúgy se nagyon számítson senki, hiszen szinte minden kivégzés, mozdulat mentes lesz a belső nedveinktől. Ez a korhatár-besorolás miatt volt szükséges és sajnos ennek áldozatul esett a korábban már látott Joker kivégzés is. Szóval a kompromisszumok és a cenzúra jegyei egyre jobban kiütköznek a játékon és ennek nem örülünk.

A hivatalos megjelenés 16-án esedékes.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások