Macworld Expo: iTunes-változások és csalódott kiállítók

Macworld Expo: iTunes-változások és csalódott kiállítók

2009. január 7. 13:20, Szerda
Már a Macworld Expo megnyitása előtt néhány órával hangot adtak elégedetlenségüknek a rendezvényen megjelenő cégek.

Az idei Macworld Expóra több mint 400 kiállító jelentkezett. A hangulat a kezdettől nem volt felszabadult, a helyzeten csak rontott Steve Jobs bejelentése és a hír, miszerint az Apple a jövőben hátat fordít az eseménynek. Különösen a kisebb Apple-partnereket sokkolta a két hír.

"Nagyon szomorúan fogadtuk az Apple döntését. Az olyan vállalatoknak, mint amilyenek mi is vagyunk különösen fontosak ezek a prezentációs események, hogy megmutathassuk magunkat a közösségnek és komolyan vegyenek bennünket a piacon" - jelentette ki Nicholas Raba, a SecureMac ügyvezető igazgatója. "Mi is nagyon csalódtunk, hogy az Apple nem akar többé részt venni a rendezvényen és most azon gondolkozunk, hogy egyáltalán van-e értelme a jövő évi megjelenésünknek" - közölték a G-Technology illetékesei.


Számos cég amiatt panaszkodott, hogy a vállalat üzletpolitikája miatt nehezen dobhatók piacra a termékeik, hiszen szinte nem tudják, hogy milyen Apple-eszközhöz is kellene kiegészítőket készíteniük. Emellett kifogásolták a magas licencköltségeket is. "Az Apple azt hiszi, hogy az iPhone és az iPod piacra dobásával a legjobb készülékeket fejlesztette ki. Én viszont azt hiszem, hogy jelentősen túlbecsülik e két eszköz jelentőségét, mert vannak más gyártóknak is jó termékeik, amiket a felhasználók ugyanolyan jól fogadtak" - szögezte le a Macworld Expo egyik névtelenséget kérő kiállítója.

"Az Apple-nek tudatában kell lennie annak, hogy a friss sikerek ellenére is jelentős mértékben függ a partnerei innovációs erejétől. Úgy gondolom, hogy az Apple kivonulása kapcsán nem ezek voltak az utolsó szavak" - hangsúlyozta Wayne Ludlum, az iPod- és iPhone-kiegészítőket gyártó Vestalife vezérigazgatója.


A hangulat rányomta a bélyegét az egész rendezvényre, így szinte alig kapott figyelmet a nap talán legfontosabb híre. A Steve Jobsot helyettesítő, Phil Schiller, az Apple marketingvezetője ugyanis bejelentette, hogy március végétől az iTunes Music Store tízmillió zeneszáma lesz elérhető digitális másolásvédelem nélkül. Jelenleg egyébként már az Universal Music Group, a Sony BMG, a Warner Music Group, az EMI, illetve számos független kiadó 8 millió dala érhető el DRM nélkül az iTunes Music Storeban. Az eddig megvásárolt DRM-mel ellátott dalokat 30 eurócentért, a zenei videókat 60 eurócentért, míg az albumokat az áruk 30 százalékáért cserébe megszabadítják a másolásvédelemtől. Az új fájlok minőségét megnövelték 256 kbit/s-ra.


Jó hír a mobiltelefon-tulajdonosok számára, hogy a zenék akár 3G- vagy UMTS-hálózatokból is letölthetők lesznek. Emellett teljesült a kiadók egy régi követelése, miszerint a régebbi nóták olcsóbban lesznek megvásárolhatók. Három árkategóriát alakítottak ki: a jövőben a régebbi dalok 0,69, a legújabb szerzemények pedig 1,29 euróba kerülnek és megmarad az eddigi 0,99 eurós kategória is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások