Ride to Hell részletek

Ride to Hell részletek

2009. január 19. 17:23, Hétfő
Bíztató részletek és egy kevésbé pofás filmecske került fel a netre a Ride to Hell című akciójátékból.

Először lássuk, mit tudhattunk meg a történetről. A játék a '60-as években játszódik majd, a főszereplő pedig egy Vietnámból frissen hazatért katona lesz. Hősünk csatlakozik a Devil's Hand nevezetű bandához, akikkel együtt motorozza be a környéket. Célja azonban a bandában elérhető legmagasabb szerep, a Vezér cím megszerzése.

Ehhez a legfontosabb társunk - természetesen - a seggünk alatt doromboló kétkerekű járgány lesz. Motorunk akár több órás elfoglaltságot is jelenthet számunkra, hiszen a kötelező karbantartás mellett fejlesztgethetjük, csinosítgathatjuk is a járgányt. Erre szükség is lesz, hiszen minél pöpecebb a motorunk, annál többen tisztelnek minket a bandán belül.


A játék közel 100 négyzetkilométernyi bejárható területet ígér, melyet Kaliforniáról mintáztak. Maga a terület szabadon bejárható, állítólag már az elején minden részre eljuthatunk, ha akarunk. Természetesen egy igazi motoros mellé dukál egy bomba nő is, akit itt nekünk kell majd meghódítanunk. De versenyezhetünk majd másokkal, verekedhetünk rivális bandatagokkal, meggyűlik a bajunk a rendőrséggel és a sereggel is - szóval lesz mit csinálni.

Remélhetőleg a 2009. első negyedévére ígért Ride to Hell azért kap még egy kis grafikai adrenalin löketet, mert - bár a videó szerint alfa fázisban van a játék - így még elég csúnyácska.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások