Mágneskártyás bérletek a temesvári közlekedésben

Mágneskártyás bérletek a temesvári közlekedésben

2009. január 19. 16:23, Hétfő
Névre szóló mágneskártyás bérletekkel is lehet utazni vasárnap óta a temesvári városi buszokon, villamosokon és trolibuszokon. A hagyományos papírjegyek és bérletek még egy ideig kaphatóak lesznek - közölte a Nyugati Jelen aradi napilap.

Egyelőre csak havi bérleteket bocsájtanak ki névre szóló mágneskártya formájában. A kártya kiváltása első alkalommal ingyenes, de ha tulajdonosa elveszíti, másodszor már meg kell fizetnie az 5 lejes (350 forint) önköltségi árat is. A hagyományos papírjegyek és bérletek árusítása a hivatalos indoklás szerint addig tart, amíg a készletek el nem fogynak. A mágneskártyára való átállás azért is nehézkes, mert a jegyárusok számítógép-kezelési ismeretei hiányosak, miközben a névre szóló mágneskártyák kibocsátása számítógépes módszerrel történik. A jegyárusok eddig golyóstollal töltötték ki a bérleteket és a formanyomtatványokat, nem volt szükségük számítógépes ismeretekre - írja az aradi napilap.

A Nyugati Jelen újságírója azt tapasztalta, hogy a bérlettel utazók nem lelkesednek az új rendszerért, mert a kártyás bérletet minden felszálláskor "meg kell mutatni" a kártyaleolvasónak. A hagyományos bérletet csak akkor kell elővenni, amikor jön az ellenőr. A kártya idővel alkalmas lesz bizonyos számú utazásra feljogosító egység feltöltésére, sőt, a tervek szerint más városi szolgáltatás igénybe vételére is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások