Microsoft: itt az ideje a 64 bit egyeduralmának

Microsoft: itt az ideje a 64 bit egyeduralmának

2009. január 26. 22:06, Hétfő
A Windows-eladások nagy részét immár a 64 bites változatok teszik ki, a szoftvercég pedig ennek alapján biztos abban, hogy végre megkezdődhet az új generáció uralma - öt évvel az első 64 bites asztali chipek felbukkanása után.

A jelenlegi helyzetről, valamint a várható változásokról Jon DeVaan, a Windows Core részlegért felelős alelnök beszélt a DailyTech-nek adott interjúban. Ebben többek között elmondta, hogy véleményük szerint végre átlendültünk a fordulóponton, vagyis most már egyértelműen a 64 bites asztali és mobil konfigurációk, valamint az azokat támogató szoftverek vannak előnyben, a korábbi generációt képviselő 32 bites platformokkal szemben.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a váltás elsősorban a zuhanó memóriaáraknak, különösen a DDR2 chipek kedvező árszintjének köszönhető, ez ugyanis megugrasztotta a keresletet, így egyre több olyan konfiguráció talált gazdára, amely legalább 4 GB memóriát tartalmaz. Mivel ennek kihasználásához 64 bites operációs rendszerre van szükség (hiszen a 32 bites változatok a rendszer bizonyos komponenseinek igényei miatt maximum 3-3,5 GB-ot látnak), a vásárlók jó része rögtön az új generációra szavaz, megspórolva egy esetleges későbbi váltás költségeit. Az Egyesült Államokban az év vége felé már 25 százalék felett járt a 64 bites Windows-telepítések aránya, ami nagy növekedést jelent.

A Microsoft a tengerentúlon ingyenes cserelemezt kínál azoknak, akik a Vista 32 bites változatát vásárolták meg - ebből a körből azonban kimaradnak azok, akik OEM-változatot, vagyis előre telepített példányt használnak laptopjukon, avagy asztali konfigurációjukon. Az már más kérdés, hogy jelenleg a Windows-eladások 75 százalékát teszik ki az OEM-példányok, a Vista esetében tehát ez jelenti az igazi húzóerőt.

A redmondi szoftvercég esetében nem mellesleg a Windows 7 lesz az utolsó kliens operációs rendszer, amely még támogatja a 32 bites összeállításokat. Az ezzel együtt érkező Windows Server 2008 R2 azonban (az Exchange Server legutóbbi változatához hasonlóan) immár kizárólag 64 bites rendszerekhez készül, a Windows 7 utáni verzió pedig szintén mellőzi majd a korábbi generációt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások