Megállapodhat a Microsoft és a Yahoo

Megállapodhat a Microsoft és a Yahoo

2009. április 12. 16:09, Vasárnap
Friss értesülések szerint a keresőcég új vezetése megértőbb a Microsoft törekvéseit illetően, így idővel mégis létrejöhet a tavaly már több alkalommal pedzegetett, majd pedig kútba esett együttműködés.

Azt nem nagyon kell ecsetelni, hogy a Microsoft és a Yahoo partnersége milyen következményekkel járna a keresőpiacon, hiszen ezt tavaly már oly sokszor kiveséztük. A Google nyilván ellenzi egy ilyen megállapodás létrejöttét, hiszen ez számukra komolyabb versenyt jelent az eddig inkább lemaradó vetélytársakkal, míg a Microsoft így szeretne nagyot ugrani és jobb pozícióhoz jutni a kereső- és marketingszegmensben.

Tavaly a Yahoo vezetése, élén az egykori társalapító Jerry Yanggal, sikeresen verte vissza az első, majd pedig az azt követő támadásokat. A 47,5 milliárd dolláros ajánlatot először kevesellték, nem számítottak azonban arra, hogy jön a gazdasági válság és emiatt (illetve a cég gyenge szereplése révén) zuhanórepülésbe kezd a Yahoo részvényárfolyama. Néhány hónappal később már nem is álmodozhattak ilyen összegről, ez pedig nyilván tovább erősítette az ellenállást, még ha ezzel nem is mindenki értett egyet a keresőcég igazgatótanácsában.

Az All Things Digital blog értesülése szerint azonban az új vezérigazgató, Carol Bartz, aki január óta áll a cég élén, közvetlen tárgyalásokat folytat Steve Ballmer vezérigazgatóval, idővel pedig mégis létrejöhet a sokat emlegetett egyezség. Ennek esélyét Ballmer sem zárta ki márciusban adott interjújában, akkor ugyanis kiemelte, hogy mindez csak idő kérdése. A Microsoft elsősorban a keresőben, valamint az ahhoz kapcsolódó reklámplatformban érdekelt, nyilván itt szeretnének komolyabb támadást indítani a Google mindent elsöprő fölényével szemben.

Hamarosan kiderül, hogy miként zárulnak az egyeztetések, illetve hogy a Google-nak van-e mitől tartania.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások