Rage információk

Rage információk

2009. július 24. 08:53, Péntek
Az id Software sokáig hírzárlatot tartott a Wolfenstein mellett fejlesztés alatt álló Rage című FPS-ről, ám a napokban feloldotta ezt és végre bővebb információkhoz juthattunk.

A történet szerint egy becsapódott aszteroida szinte az egész emberiséget kiirtotta, ám az Éden Projektnek köszönhetően (földalatti betonbunkerekbe gyűjtöttek össze embereket) a civilizáció nem halt ki teljesen. Mi is egy ilyen lakót játszunk, aki a katasztrófa után nyolcvan évvel kénytelen elhagyni a biztonságot jelentő otthonát. Egy földrengés miatt ugyanis beszakad a bunker és kénytelenek vagyunk kimenni az ismeretlen szabadba.



A fenti világban azonban minden megváltozott, a kint maradt "túlélők" közül szinte mindenki mutálódott, ráadásul egy The Authority nevezetű titokzatos csoport tartja uralma alatt a területet. Az id szerint a Rage-ben központi szerepet kap a fegyverépítés és fejlesztés valamint a versenyek is.

A kiadó azt is elárulta, hogy a fejlesztés során elsősorban a konzolos játékosokra gondoltak, így az irányítás a kontrollerekre lett kihegyezve. Persze lehet majd a megszokott WASD + egér kombinációt is használni, de sokkal körülményesebb lesz az irányítás.



Ugyanakkor kiemelték, hogy az X360 változat valószínű három kétrétegű DVD-n érkezik meg, ám megpróbálják a két nagy területet valahogy két lemezre rápasszírozni. PS3-on ilyen gond nincs, a BD-re simán ráfér tokkal-vonóval a Rage. A PC-s változat lemezigényéről nincs hír (itt is valószínűsíthető a három lemez), de az biztos - legalábbis John Carmack elmondása szerint - hogy bár a három változat szinte teljesen egyforma, a számítógépes verzió grafikailag szebb lesz a többinél.

A játékmenetről is akadtak új infók. Az életerőnk önmagától termelődik majd vissza, ám ennek oka csak a történetből derül majd ki. A küldetéseket és versenyeket a központi városokban érhetjük el. Utóbbiak leginkább a Death Race-ben látottakhoz hasonlítanak majd, hiszen a futamok során felvehető pakkok lesznek elszórva és ezekben lesznek majd a fegyverek, páncélok, turbók.

A fegyverekkel kapcsolatban már említettük, hogy fejleszthetők lesznek. A nemrégiben lezajlott bemutatón egy nyílpuskával mutatták ezt be. Az alap fegyverre lehetett tenni távcsövet, majd lézeres irányzékot, stabilizátort is. Újdonság, hogy a töltényeknek is több funkciója lesz. Az említett nyílpuskánál például a sima nyílvesszőt felfejlesztve belőtték egy mutánsba, akit ezután pár másodpercig irányíthattunk, majd felrobbant. Tökéletes tömegoszlatás.



Egy másik hasznos fegyver a wingstick nevezetű bumeráng, melyet eldobva hatalmas pusztítást végez, majd visszajön a kezünkbe. A látottak alapján olyan lesz, mint a Pengében látott fegyver. De nem kell mindig minden áron harcolnunk, hiszen a készítők szerint a lopakodás is teljesen használható lesz a játékban.

Természetesen a Rage világában is fontos szerepet jelent a pénz, melyet a halottak kifosztása mellett egy Mutant Bash TV nevezetű gladiátorjátékban is megszerezhetünk. A fentieket visszanézve az id Software egy nagyon komoly címet készít útjára indítani - sajnos nem tudni, hogy pontosan mikor.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban  Adatvédelmi beállítások