Augmented Reality alkalmazások okostelefonokra

Augmented Reality alkalmazások okostelefonokra

2009. augusztus 24. 23:34, Hétfő
Már valóság a digitális és a valódi világ összekötése egy a kezünkben lévő aprócska eszközzel. A mobillal felvett kép a netről egészül ki egyéb információkkal.

A Layar után egy újabb, az Augmented Reality (AR) technológián alapuló böngésző is elérhető az okostelefonok tulajdonosainak számára. "A mobil alkalmazások jövője, hogy összekössék a digitális és a valódi világot. Ez a fejlődés meglehetősen masszív és mi még csak az út elején járunk" - jelentette ki Maarten Lens-FitzGerald, az SPRXmobile holland cég társalapítója. Az SPRXmobile nevéhez fűződik a Layarnak, a világ első okostelefonokhoz szánt AR-szoftverének a megalkotása, amely jelenleg az Android-platformra épülő készülékeken használható. A Layar fejlesztőinek azonban fel kell kötniük azt a bizonyos alsóneműt, ugyanis megjelent a piacon egy másik AR-böngésző, a Mobilizy cég által megalkotott Wikitude World Browser is.


Martin Lechner, a Mobilizy társalapítója és vezető technikai fejlesztője elmondta, hogy a Layarhoz hasonlóan a Wikitudeban is lehetőség van a valódi világból származó különböző információk felhasználására és azoknak a mobil eszközök kijelzőjén való megjelenítésére. A Layarral ellentétben ugyanakkor a beérkező adatokat az Android-telefonok gyorsulásérzékelő szenzorai értékelik ki. A két rendszer abban is eltér egymástól, hogy a Wikitude kifejezetten a Wikipedia és a Qype adatbázisain alapul. Utóbbi szolgáltatás a nevezetességekről, látnivalókról, éttermekről és szállodákról szállít fontos és hasznos információkat.

A Wikitude eredetileg Travel Guide néven indult és a célja az volt, hogy a turisták helyszíni tájékozódását segítse. "Időközben rájöttünk, hogy a szolgáltatást nem kizárólag turisták használják, hanem egyszerű felhasználók is, akik az adott környezetben csak szét akarnak nézni" - közölte Lechner. A Mobilizy munkatársai éppen ezért létrehozták a Wikitude.me oldalt, ahol a látogatóknak lehetőségük van - a Wikipediához és az OpenStreetMaphez hasonlóan - érdekes pontok, adatok bejegyzésére. A beérkező információk pedig azonnal láthatóvá válnak a térképeken.


A szolgáltatás jelenleg zárt bétaszakaszban található. Közzétettek ugyanakkor a független fejlesztők számára egy nyitott alkalmazásprogramozási felületet, amelynek köszönhetően jelentősen nőhet a Wikitude képességeit kihasználó szoftverek száma. Maarten Lens-FitzGerald szerint az AR-technológia elterjedéséhez elsősorban mobil játékokra van szükség. Az ő személyes álma például, hogy a Mario Bros.-t a Layar segítségével játszhassa.

"A mobilokon megjelenő AR-alkalmazások biztos, hogy nem az utolsók a sorban. Nagyon is elképzelhetőnek tartjuk, hogy - hasonlóan a Terminátor filmben bemutatott jelenethez - valaki feltegyen majd egy szemüveget, amely a legfontosabb információkat meg fogja jeleníti" - nyilatkozta Lechner. Lens-FitzGerald úgy gondolta, hogy mindez akár már 2010-ben megvalósulhat.

Egy másik lehetséges alkalmazási területet jelenthetnek a közösségi portálok. A Tweetmondo.com személyében már meg is jelent az első olyan alkalmazás, amelynek segítségével a twitterező felhasználók GPS-jelek alapján találhatják meg egymást és a mobilok beépített kamerái megmutatják a helyszínen tartózkodó személyek Twitter-profilját. A két cég vezetője abban egyetértett, hogy a legfontosabb feladatuk most az, hogy a platformjaikat népszerűvé tegyék és egyre több felhasználó használja ezeket a szolgáltatásokat. Amennyiben ezt sikerül elérniük, utána már könnyebb lesz támogatókat és hirdetési partnereket találniuk.

A legfontosabb, hogy az iPhone szoftverének 3.1-es verziója már lehetővé teszi, hogy különböző alkalmazások vezérelhessék a kamerák bemeneti jeleit és hogy ezekhez grafikus információkat lehessen továbbítani. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben megalkothatók lesznek az első iPhone-kompatibilis AR-programok. A két cég munkatársai ezért most azon dolgoznak, hogy a Layar és a Wikitude is kiválóan használható legyen a különböző iPhone készülékeken.

Ez azonban közel sem egyszerű feladat. Lens-FitzGerald rámutatott, hogy ez legalább olyan, mintha valaki egy böngészőnek elkészítené a windowsos, majd a Mac OS X-t támogató változatát. "Az Androidon Java-programok futnak, míg az iPhone-szoftvereket Objective C-ben kell megírni. Ugyan az ötleteket át lehet venni, de az alkalmazásokat kétszer kell kifejleszteni" - tette hozzá Lechner. A munka elősegítésére és koordinálására a két cég és további hat vállalat létrehozta az AR konzorciumot, amelyben a fejlesztőknek lehetőségük van a tapasztalatcserére és az új szabványok kidolgozására.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások