Amiket a The Sims csinált ki

Amiket a The Sims csinált ki

2009. október 13. 19:58, Kedd
Sem a játékvilágban sem pedig a filmvilágban nem meglepő, ha egy kiadó prioritásokat vezet be a kiadandó játékai között.

Legutóbb az Activision és Blizzard egyesülésénél láthattunk ilyen szortírozást, akkor azonban szinte minden program megmenekült. A mai napon a Maxis egykori munkatársa, Ward Moore olyan játékokról mesélt, melyek fejlesztését az Electronic Arts a The Sims miatt állítatta le. A képeket elnézve azt kell mondanunk, hogy sajnos. Az első a kifejezetten gyerekeknek szóló SimCastle volt, mely könnyedebb szórakozást nyújtott volna a fiatalabb korosztálynak.



A SimMars már jóval komolyabb volt. A játék 2020-2050 között játszódott volna és a Star Trekkel ellentétben itt a valóságban is létező technológiákat használhattunk volna. Ráadásul stratégiai menedzser helyett RPG lett volna a SimMars és feladatunk a NASA technológiát felhasználva kolonizálni a Marsot. A tervek szerint a játékos félévente kapott volna utánpótlást a Földről, ám a fő nyersanyagforrásunk a vörös bolygó lett volna. Mindez nagyon szépen hangzik, a képek alapján sem tűnt rossznak a program (ne feledjük, 1998-ban járunk), ám a kiadó végül a The Sims kedvéért töröltette mindkét projektet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások