Lara Croft and the Guardian of Light bejelentve

Lara Croft and the Guardian of Light bejelentve

2010. március 4. 21:10, Csütörtök
Tegnap még azt hittük, hogy a Square-Enix a jövő heti GDC-n fedi fel a kilencedik Tomb Raider játékot, ám ez végül ma megtörtént.

A hivatalos bejelentés szerint a játék Lara Croft and the Guardian of Light címmel jelenik majd meg 2010 végén. Igen, 14 év után a Tomb Raider sorozat elhagyja a nevét és a főszereplő régésznő nevét viseli majd. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy többé nem tér vissza a TR márkanév. Sőt, bizonyos jelek alapján könnyen elképzelhető, hogy a titokzatos másik Crystal Dynamics projekt egy multira épülő és a Tomb Raider címet viselő játék lesz.



Sajnos azonban rossz hírrel is szolgált a kiadó. A Lara Croft and the Guardian of Light ugyanis nem jelenik meg a boltokban és lemezen sem lesz elérhető. A kilencedik kaland - mely valóban egy újragondolása lesz a sorozatnak - csak letölthető formában lesz elérhető. A fejlesztők elmondása alapján a Guardian of Lighttal valami "olyasmit alkottak meg, mely különbözik az eddigiektől és teljesen más, mint amit a játékosok várnak".

És ha már Square-Enix, akkor érdemes megemlíteni, hogy végleges címet kapott a Deus Ex harmadik része, mely mostantól Deus Ex: Human Revolution címen fut majd. Az első kép megjelent, további információk a GDC-n várhatók. Az új Lara Croft játék is kint lesz az eseményen, ám azt csak zárt körben mutatják be.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások