Prison Break: The Conspiracy

Kiadó: Deep Silver
Fejlesztő: ZootFly
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2,0 GHz vagy ezzel egyenértékű AMD, 1 GB RAM, 2 GB szabad tárhely, GeForce 7800 / ATI Radeon X1800, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Ajánlott: Bármelyik 2 GHz-es Dual Core processzor, GeForce 8800 / ATI Radeon HD 3870, 2 GB RAM, 2 GB szabad tárhely, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Hasonló játékok: -
Kategória: külsőnézetes akciójáték

A játékipar virtuális temetőjét járva valószínűleg rengeteg olyan cím sírfeliratába botlanánk, melyek alapját valamilyen film, esetleg tévésorozat képezte. A játékvilágban ugyanis a filmekből készült játékoknál talán egyetlen rosszabb dolog van, a tévésorozatok alapján készült adaptációk. Elég, ha az elmúlt évek egy-két sikertelen és felejthető címeire gondolunk, úgymint a nyolc évad után, idén végéhez érő 24 feldolgozására, a 24: The Game-re, a szintén idén befejeződő Lost adaptációjára, a Lost: Via Domusra, vagy az alvilági életmódot bemutató egyik legsikeresebb sorozat játékadaptációjára, a The Sopranos: The Road to Respectre.

A készítők által sárba tiport nimbuszok és negatív kritikai hangok ellenére a stúdiók és kiadók mégis ontják magukból a próbálkozásokat, így eshetett meg, hogy a Deep Silver a korábban teljesen ismeretlen szlovén ZooFly-t bízta meg az itthon A szökés címmel futott, négy évadot megélt sorozat adaptációjának elkészítésével. Az eredmény lehangoló, ráadásul egy olyan témát próbál meglovagolni a Prison Break: The Conspiracy, ami több mint egy éve aktualitását vesztette. Mindezek ellenére tettünk a játékkal egy próbát, mert az ígéretesnek tűnő alternatív történeti szál sok jóval kecsegtetett, csak arra nem számítottunk, hogy minden más elem teljesít majd kritikán alul.


A Prison Break: The Conspiracy története az első évad cselekményébe lett beágyazva, a sztori ugyanis nem a Fox River nyolcasának szökését dolgozza fel, hanem egy alternatív szemszögből követhetjük végig az eseményeket. Főhősünk, Tom Paxton a Cég megbízott ügynöke, aki azzal a céllal épül be a börtönlakók közé, hogy kiderítse, mire is készül a két testvér, Michael Scofield és Lincoln Burrows. Az első körben meglehetősen érdekesnek hitt vezérfonalról azonban hamar kiderül, közel sem olyan izgalmas és változatos, mint azt kezdetben hittük.

Paxton karaktere, azon kívül, hogy teljesen sablonos, még sótlan is. Nehéz beleélnünk magunkat a szereplő bőrébe, akinek fő feladata mellett egyéb tevékenysége leginkább abban merül majd ki, hogy C-Note, Abruzzi, illetve főnökünk, Mannix csicskásaként teljesítünk különböző kívánságokat. Erre kezdetben szükség is van, mivel teljesen magunkra utalva tengetjük mindennapjainkat a Fox River Állami Fegyintézetben. Csak a Cég emberei tudják, hogy beépített ügynökök vagyunk, így túlélésünk záloga is csak az lehet, ha minél több barátra teszünk szert.

Ehhez számos pitiáner feladatot kell majd végrehajtanunk, főként bizonyos tárgyakat kell ellopnunk vagy valamilyen módon beszereznünk. Eközben azonban fél szemmel végig a nyolcfős bandán lesz a szemünk, lehetőség szerint minden egyes beszélgetésüket ki kell hallgatnunk, hogy a ködös információfoszlányokat összerakva rájöjjünk, mire is készülnek a jómadarak. A játék alapja így nem más, mint a lopakodás, kémkedés, bár amíg Sam Fisher épp egy drasztikus megújulás közepén mutatta be, hogyan is lehet élvezetesen tálalni az ilyen stílusú játékokat, addig a ZooFly alkotásában eléggé kezdetleges és nevetséges dolgokat tudunk csak megtenni.

Hősünkkel sarkokban megbújva figyelhetjük a nyolcast, esetleg öltözőszekrénybe bújva hallgathatjuk ki beszélgetéseiket, amiket egy becsempészett diktafonnal tudunk rögzíteni. A játék egyik bosszantó hibája itt ki is domborodik, ugyanis bármikor megtehetjük, hogy az épp kihallgatott felek mellé állunk, előrántjuk a felvevőt és a szemük láttára rögzítjük a köztük zajló diskurzust. Reakció? Semmi, rezzenéstelen arccal követik az eseményeket. A diktafonra mi magunk is felvehetünk hanganyagot, és a játék során előfordult, hogy alig egy méterrel az érintettektől mondtam fel a fontos információkat, akik ebből persze semmit nem hallottak vagy vettek észre. Ez a fajta igénytelenség a későbbiekben is végigköveti a játékot és annak minden szegmensét.


A Prison Break: The Conspiracy játékmechanikájának legfontosabb pillére tehát a lopakodás és kémkedés, ráadásul mindezt a börtön egész területén gyakorolhatjuk. A kilenc fejezeten átívelő barangolás alatt a fegyintézet minden zugát bejárhatjuk, viszont ügyelnünk kell rá, hogy éjszakai kisurranásaink alatt egyszer se bukjunk le. Egy járőröző fegyőr vagy egy takarító könnyedén észrevehet minket, akkor pedig búcsút inthetünk pályafutásunknak, és biztosak lehetünk benne, hogy örökre a dutyiban ragadunk. Viszont a játék ezen eleme is hemzseg az idegesítő hibáktól.

Meglepetésként érheti az embert, ha az őrök vagy a börtön más munkatársai tereptárgyak mögül is könnyedén kiszúrnak, máskor azonban a legegyértelműbb helyzetekben se képesek észrevenni minket. Lopódzkodások mellett zárakat törhetünk fel, falak mellett settenkedhetünk, az őrjáratokat kell kicseleznünk, szellőzőkben közlekedhetünk, ha pedig a helyzet megkívánja, akkor egy rövid ideig a kamerákat is leverhetjük. Az adaptáció hangulata tehát rendben van - a maga mércéjéhez képest. Ezeket a részeket élveztük a legjobban, hiszen kicsit úgy érezhetjük magunkat, mint anno Scofield, aki szintén tilosban járt.

Ahogy már említettem, az ügy felgöngyölítésére összesen kilenc, egymást követő küldetés áll a rendelkezésünkre, azonban bőven akad majd szabadidőnk is, amiben a fő cselekményszáltól elszakadva egyéb tevékenységeket is végezhetünk. Például elmehetünk a konditerembe, ahol hatalmasra gyúrhatjuk izmainkat, hogy az illegális bunyókban némi előnyből induljunk. Itt ugyanis komoly pénzekért folynak a küzdelmek, a megszerzett nyereményt pedig szabadon elkölthetjük. Pontosabban a szabadság kimerül annyiban, hogy tetoválásokra szórhatjuk el nehezen összebunyózott zsebpénzünket.