Anyagi kérdések késleltetik a Hobbit forgatását

Anyagi kérdések késleltetik a Hobbit forgatását

2010. június 30. 11:20, Szerda
Peter Jackson csak íróként és producerként több mint tízmillió dollárt kap a Hobbit-filmekért, kérdés, hogy a rendezésért mennyi plusz pénzt kell fizetnie az MGM-nek, hogy az új-zélandi rendező bólintson.

Jelen állás szerint Peter Jackson tárgyal a Hobbit-filmek megrendezéséről, várhatóan ezen megbeszéléseknek az eredménye pár nap múlva napvilágra is fog kerülni. De addig is érdemes elolvasni a Deadline cikkét a Hobbitról és az MGM-ről, melyből kiderül, hogy az anyagilag mélyen lévő stúdió egyáltalán nem remélhet megváltást a Hobbit egyébként is leghamarabb 2013-ben jelentkező bevételeiből.

Az csak egy dolog, hogy az MGM a Warner/New Line-nal együtt készítené a filmet, viszont már most elígérték a majdani bevétel 30%-át a projektben résztvevőknek, ami 300 milliós siker esetén 90 millió dollárt jelent. Például Peter Jackson, csak azért, mert társírója volt a forgatókönyvnek és producerként részt vesz a Hobbitban, jókora részesedést kapott. Ha pedig azt nézzük, hogy Jackson (és Fran Walsh) a King Kong készítését is csak 20 millió dollárért vállalta el (vagy, ha ezt meghaladja, a bevétel 20%-áért), akkor valószínűleg e két filmre sem szívjóságból fog bólintani. Mindenesetre a Deadline értesülései szerint a film bevételeiből százalékos arányban részesülőkkel tárgyalásokat kezdeményezett a gyártó stúdió, hogy adjanak lejjebb az igényeikből, s ennek megfelelően módosítsák a szerződéseiket, így segítve azt, hogy valóban elkészülhessen a két részes Hobbit.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások