Egy focimeccs miatt nem látjuk csütörtöktől a Predators-t

Egy focimeccs miatt nem látjuk csütörtöktől a Predators-t

2010. július 6. 18:00, Kedd
Az Intercom tájékoztatása szerint a focivébé, illetve annak döntője miatt láthatjuk több mint egy hónappal később a Ragadozókat. Kárpótlásul az elkövetkező hetekben több világpremier közeli bemutatót is kínál a cég

Az Origó értesülései szerint a focivébé miatt halasztotta el az Intercom a Ragadozók (Predators) hazai premierjét. Antal Nimród filmjét Amerikában július 9-én mutatják be, míg nálunk augusztus 19-ig kell várni a premierre. A nagyobb csúszás oka, hogy az Intercom programja az elkövetkező hetekben meglehetősen be van táblázva, hiszen 15-től a Kéjjel-nappal, 22-től az Eredet, 29-től a Nagyfiúk, augusztus 5-től a Kutyák és macskák 2, valamint a Szupercsapat, míg 12-től a Salt ügynök lesz látható a cég forgalmazásában, sajátmaguknak pedig nem akartak konkurenciát teremteni a Ragadozók-premierrel.

Hasonlóra volt példa tavaly is, amikor az Intercom az Éjszaka a múzeumban 2 és a Terminátor 4 közül előbbit választotta világpremiernek, de utóbbi csak két hetet csúszott. A mostani, focivébés indoklás elég furcsa annak a fényében, hogy csütörtöktől már csak a bronzmeccs és a vébédöntő lesz látható a tévében.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások