Az Underworld rendezője készítheti el az új Emlékmást

Az Underworld rendezője készítheti el az új Emlékmást

2010. július 29. 22:46, Csütörtök
A jelenleg az Underworls negyedik részének tervezésével foglalkozó Len Wisemant szemelte ki a Sony, azon belül is a Columbia Pictures, hogy megrendezze az Emlémás modernizált verzióját.

Len Wiseman rendező (Underworld 1-2, Die Hard 4) a tárgyalások végső stádiumába érkezett a Columbia Pictures-szel - ezt a stúdió elnökei jelentették be a mai napon. A Sony által tervezett új Emlékmás (Total Recall) egy modernizált verziója lenne az 1990-es Arnold Schwarzenegger-filmnek, melyet Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsinyben című rövid története alapján készítettek. Mint arról már korábban beszámoltunk, az új Emlékmás forgatókönyvét Kurt Wimmer írja.


A Sony képviselői elmondták, hogy Len Wiseman azért lenne remek választás, mert imádja a műfajt és nagyon jó érzéke van az akciókhoz. Sőt, tette hozzá, úgy fog modern, mai ízt csempészni a történetbe, hogy mindeközben mindent megtart Dick eredeti történetéből, amit szerettek az emberek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások