Ennyi bukás még nem volt idén a magyar mozikban

Ennyi bukás még nem volt idén a magyar mozikban

2010. október 25. 23:20, Hétfő
Nyolc hazai premier - nyolc bukás, vagy legalábbis hét és fél. Hogy ez a magyar közönség ízlésbeli deficitjére utal, vagy a bemutatott filmek minőségéről regél, ezúttal nem kérdés, hiszen a felhozatal príma volt.

Felsorolni is nehéz, hogy mely filmek sültek be azonnal a rajtnál a "eheti" bemutatók közül. Csütörtöktől nyolc film került a hazai mozikba, s az Újabb parajelenségek csúnya elhasalásáról már írtunk, de a konkurencia sem járt sokkal jobban. Az természetesen nem meglepő, hogy a kisebb filmek, mint a Minden rendben lesz (147 néző, 33. hely) vagy a Lourdes (239 néző, 28. hely) nem lettek meglepetéssikerek, az azonban annál inkább, hogy Fatih Akintól a Soul Kitchen is csak 1354 embert érdekelt Budapesten, pedig a filmet forgalmazója, a Budapest Film pár multiplexben is megmutatta - kongó termekkel. (Átlagosan 9-10 néző volt egy előadáson.) Ezúttal tehát még azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna elérhető a film, amely egyébként nagyszerűen sikerült.


Az Oscar-hátszéllel megtámogatott, ugyancsak remek Szemekbe zárt titkok már jobban szerepelt, de a Mokép talán többet várt a 3791 fővárosi nézőnél és a kilencedik helynél, hiszen mégiscsak az amerikai filmes akadémia által a tavalyi év legjobbjának tartott nem amerikai filmjéről van szó. A hollywoodi kommersz premierek közül a 3D-s termek jó részéből kiszoruló Alfa és Omega 3D országos szinten 7545 nézőt produkált, a Jennifer Aniston-féle Sejtcserés támadás 8004-et, míg az Amerikában máris Oscar-jelölésre esélyesnek tartott kritikai és szakmai sikereket elérő Tolvajok városa is csak 10 383 honfitársunkat késztette jegyvásárlásra - utóbbi miatt akár azt is elkönyvelhetjük, hogy már az igényes hollywoodi alkotások sem érdekelnek minket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások