2010. november 4. 12:58, Csütörtök
A Saints Row egyike azon GTA-t másoló sorozatoknak, mely képes volt egyedi küldetéseivel (a második részben a szippantós autóval való garázdálkodás volt a csúcs) és hangulatával sikert aratni.
A THQ egy korábbi közleménye szerint a széria az egyik zászlóshajójuk és a sikerek hatására már javában készül a Saints Row 3, melyet ezúttal is a Volition készít. Egy másik nyilatkozatban pedig azt olvashattuk, hogy a játék egy új irányt vesz és egy teljesen új technológiát alkalmaz majd.
"Számításaink szerint a Saints Row következő része a 2012-es üzleti évben lát majd napvilágot" - nyilatkozta tegnap Brian Farrell, a kiadó vezetője. "Teljesen átalakítottuk a játék technológiáját, a kinézetét és a játékmenetét ennek a többmilliós eladásokkal büszkélkedhető sorozatnak és a játék okozta élmény elképesztő lesz. Ehhez kapcsolódik majd egy újító marketing is."