2010. november 16. 18:01, Kedd
Angelina Jolie Magyarországon forgatott filmjében Brad Pitt is szerepelni fog, azonban a színész röpke mellékszerepe egy akciójelenetre és egy gyors halálra korlátozódik csak. Az Origó jelentett a forgatás helyszínéről.
Angelina Jolie már jó ideje készíti Magyarországon, főleg Budapesten egyelőre cím nélküli, Boszniában játszódó háborús-romantikus alkotását, mely film forgatásán standfotósként férje, Brad Pitt is viszonylag gyakran feltűnt. A magyar sajtóban nap, mint nap lehetett olvasni az éppen leforgatott jelenetekről, s böngészhettünk megannyi lesifotót is.
Az Origó, azóta rengeteg nemzetközi filmes lap által is
átvett tudósításából kiderül, hogy Brad Pitt szerepelni is fog felesége filmjében. A szombati forgatási napon, mely során a stáb egyik fele (Jolie-ék ekkor Esztergomban forgattak) Kiskunlacházára vonult, hogy egy régi laktanya területén vegyenek fel harci jeleneteket. S egy statiszta
beszámolója szerint ezen forgatásokon Brad Pitt is részt vett, sőt, egy kósza golyónak köszönhetően karaktere meg is halt viszonylag hamar.