A Dead Space 3 szélesebb közönségnek szól majd

A Dead Space 3 szélesebb közönségnek szól majd

2011. március 12. 22:25, Szombat
A Dead Space sorsa igen érdekes. Az első rész nem robbant akkorát, mint azt várták, ennek ellenére (az EA épp akkor megváltozott hozzáállásának köszönhetően) a fejlesztők megkapták a lehetőséget a második részre is.

A jelek szerint az sokkal jobba szerepel - igaz, a kritikák szerint maga a program is jobb lett, mint elődje. Épp ezért most már szinte biztos, hogy a korábban párszor megemlített harmadik epizód is elkészülhet. Ráadásul ma az EA Games elnöke, Frank Gibeau egy interjúban már pár részletet is elárult a játékról.



Az úriember szerint az EA a Dead SPace 3-mal egy szélesebb közönséget akar megszólítani - valahogy úgy, mint tette ezt anno a Capcom a Resident Evil 4-gyel. "A Resident Evil sorozat remek volt, a korai verziók fenomenálisra sikerültek. A Capcom remek munkát végzett akkor, amikor kiszélesítette a célközönségét és így egy nagyobb piacot tudott megszólítani. Szerintem a Dead Space sorozatunknak is van még merre mozdulnia és ehhez nem kell rontani a minőségen vagy elhagyni a túlélő horror műfajt sem."

"Erre gondolunk, amikor a Dead Space 3-ról beszélünk. Szeretnénk nagyobb helyet elfoglalni az akciójátékok piacán. Az EA ugyanis nem rendelkezik túl nagy felhozatallal ebben a műfajban. A Dead Space egyike lehetne ezen szereplőknek."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások