Az év legnagyobb bukása egy másik filmtervet is kinyírt

Az év legnagyobb bukása egy másik filmtervet is kinyírt

2011. március 15. 20:40, Kedd
Az Anyát a Marsra! magával rántotta Robert Zemeckis egy másik animációs filmjének tervét. A Disney úgy döntött ugyanis, hogy mégsem áldoz pénzt arra, hogy elkészülhessen a Sárga tengeralattjáró új verziója.

A napokban számoltunk be arról, hogy az Anyát a Marsra! című, 150 millió dollárba kerülő animációs film mindössze 7 millió dollár bevételt hozott Amerikában, ami azt is jelenti, hogy az összbevétele nagyjából 25-30 milliós lesz. A gigantikus bukás ugyan a Disney egyik előző főnökének nevéhez kötődik, de hatással lesz a mostani filmtervekre is.


Az áldozat pedig nem más, mint a Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine) című animációs film, melyet a Disney az 1968-as Beatles-film nyomán készített volna el Robert Zemeckis rendezői felügyelete mellett. Egyes információk szerint ugyan a hírnek nincs köze a mostani bukáshoz, mivel a Disney már korábban eldöntötte, hogy nem próbálkozik a feldolgozással, de azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az Anyát a Marsra! producere is Zemeckis volt.

A hírek szerint egyébként a Disney kihátrálása ellenére a producerek egy másik stúdiónál megpróbálhatják elkészíteni a Sárga tengeralattjárót.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások