Ezért tiltották ki Cannes-ból a nácizó rendezőt - videó

Ezért tiltották ki Cannes-ból a nácizó rendezőt - videó

2011. május 20. 17:00, Péntek
Félresikerült nácizás okozta a Cennes-ban tartott filmfesztivál idei botrányát. A "tettes" Lars Von Trier volt, akinek a Melancholia című filmje így már valószínűleg nem nyerhet, ráadásul pár külföldi piacot is elveszített.

Pár napja attól hangos a nemzetközi filmes sajtó, hogy Lars Von Trier, a Kirsten Dunst főszereplésével készült Melancholia rendezője "nácizott". Az alábbi videón meg lehet nézni a film sajtótájékoztatójának ominózus részletét, melyen a rendező humorizálni próbál és elég szerencsétlenül és félreérthetően írja körbe azt, hogy mire is gondol, miközben filmjének főhősnője kínosan feszeng mellette.


Az eset végére azzal tettek pontot a cannes-i filmfesztivál szervezői, hogy elfogadhatatlan viselkedése miatt hivatalosan is persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek nyilvánították a remek dán rendezőt. Az ügy folyományaként a The Hollywood Reporter arról számolt be, hogy az argentin DC filmforgalmazó jelezte: a Melancholiát ezek után nem hajlandók forgalmazni. Sőt Izraelben sem mutatják be a filmet, pedig már lezárták a tárgyalásokat a forgalmazásról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások