Már készítik a Maci Laci 2-t

Már készítik a Maci Laci 2-t

2011. május 27. 09:43, Péntek
Egyre népszerűbb az animációs-élőszereplős hibrid műfaj, hiszen az Alvin és a mókusok és az Avatar sikere után a gyártó stúdió a Maci Lacit is alkalmasnak tartotta egy második rész elkészítésére.

Bár az Amerikában karácsonyra időzített Maci Laci (Yogi Bear) közel sem durrant akkorát, mint azt várni lehetett volna, a közönség jól reagált rá, s gyenge, 16 millió dolláros kezdés után hazájában felkúszott 100 millió dollárra a bevétele. Mivel ugyanennyit nemzetközileg is produkált a film, ezért a Warner Bros. úgy döntött, hogy engedelmeskedik a közönség óhajának és elkészíti a Maci Laci 2-t.


A Variety infói szerint a stúdió már fel is fogadta Joshua Sternint és Jeffrey Ventimiliát (Rio), az első epizód íróit, hogy készítsék el a folytatás forgatókönyvének első változatát. A lépés egyébként azt is jelenti, hogy az egyszerre animációs és élőszereplős mozifilmek közül az Alvin és a mókusok, valamint az Avatar után, újabb ért el akkora sikert, hogy folytatódhat. A hasonló műfajú, tavasszal bemutatott Hopp esetleges második részéről egyelőre még nincs hír. Legközelebb a Hupikék törpikék 3D lesz hasonló műfajú.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások