Megvannak a kínai Gmail-betörés célpontjai

Megvannak a kínai Gmail-betörés célpontjai

2011. június 6. 19:44, Hétfő
Kína-szakértők és hadiipari cégek a célpontjai azoknak a hackertámadásoknak, amelyeket nemrégiben kínai hackerek intéztek amerikai kormánytisztviselők Gmail fiókjai ellen - állította hétfői számában, szakértőkre hivatkozva a The Wall Street Journal.

A célpontnak kiszemeltek rendszeres kapcsolatban állnak Washingtonnal, ugyanakkor az ő gépeiket és e-mail fiókjaikat nem védi olyan komoly tűzfal, mint az amerikai kormány levelezését. A lap szerint a támadások Kínából indultak ki, de nem bizonyítható, hogy azokat az ország vezetése rendelte volna el.

A Google a múlt héten jelentette be, hogy egy újabb, az erre a taktikára épülő, adathalász támadást észlelt. A hackerek olyan, a csatolmányukban vírust hordozó e-maileket küldtek szét, amelyek látszólag a felhasználó valamelyik ismerősétől származnak. A megnyitás után a kémprogram megnyitja a hozzáférést a megfertőzött számítógép adataihoz.

Az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt az ilyen támadások száma, áprilisban a szokásosnál négyszer-ötször több ilyet értek tetten - írta a lap a Mandiant nevű komputerbiztonsági cégre hivatkozva. A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a washingtoni Kína-szakértők elleni támadások négy éve tartanak. Ebben az időszakban három tucatnyi szakember esetében mintegy 100 támadási hullámot regisztráltak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások