Érdekes lesz a Sniper: Ghost Warrior 2

Érdekes lesz a Sniper: Ghost Warrior 2

2011. június 27. 20:00, Hétfő
A tavaly megjelent Sniper: Ghost Warrior egy erős közepes alkotás volt. Akadtak benne jó megoldások és hangulatilag is rendben volt, de az aktuális Call of Duty mellett egyszerűen nem rúghatott labdába.

Ettől függetlenül a City Interactive alkotása milliós példányszámban talált gazdára, ami miatt egyértelmű volt, hogy folytatódhat a bevetés. Nem sokan kapták fel a fejüket a bejelentésre, de a korábban kikerült képek és az első infók alapján érdemes foglalkozni a programmal, mely a nevető harmadik is lehet a Modern Warfare 3 és a Battlefield 3 csatájában.



A City Interactive berkeiben készülő Sniper: Ghost Warrior 2 ugyanis már most gyönyörűen fest. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen a csapat a Crytek CryEngine 3-mát használja fel a programhoz, mely a Crysis 2-t is hajtotta. Ezen felül a játékmenetben is történtek változtatások. Az eredeti elképzelés maradt, így - mivel egy mesterlövészt alakítunk - továbbra is a csendes és távolról elvégzett gyilkosságok dominálnak majd, de lesznek akciódús csaták is.

A sorozatban most debütálnak majd a vezethető járművek. Ezekbe természetesen nem pattanhatunk bele csak úgy, hanem lesznek olyan részek, melyeknél kénytelenek leszünk például motort vezetni, ami egy kis változatosságot visz a játékmenetbe. A történet során számos helyszínre eljutunk majd, így városi, dzsungel, hegyvidéki és tundra környezetben is kalandozhatunk.



Miel a valóságban sem magányos harcosok a mesterlövészek, így mi is kapunk egy társat, aki nagy segítségünkre lesz. Az úgynevezett "spotter" szerepe kulcsfontosságú, hiszen ő adja majd meg a szél erősségét, a becsült távolságot és a célszemélyt is, szóval érdemes lesz vigyázni rá. Ebből szinte adja magát a ko-op játékmód megjelenése, mely szerencsére a fejlesztőknek is eszébe jutott.

A sikeres és csendben elkövetett gyilkosságokat jutalmazza a játék, a legtöbb esetben ez egy brutális animáció képében jelenik majd meg. Visszatér a "lövedék kamera" is. Ilyenkor végigkövethetjük a lőszer útját a fegyverünk csövétől az áldozatig.

A Sniper: Ghost Warrior 2 nagyon érdekesnek tűnik és a fejlesztők szerint a játék történetén díjnyertes írók dolgoztak, így azzal sem lesz majd gond. A megjelenés jövő év elején várható.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások