Ideiglenesen bezár a szegedi Belvárosi mozi

Ideiglenesen bezár a szegedi Belvárosi mozi

2011. június 21. 09:52, Kedd
Mintegy százötvenen tiltakoztak hétfő este a szegedi Belvárosi mozi előtt amiatt, hogy keddtől határozatlan időre bezárják a háromtermes filmszínháznak és a Grand Café művészmozinak helyet adó épületet.

A mozit működtető Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. vezetője, Sódar István hétfőn délután jelentette be, hogy a műemlék jellegű épület berendezései akut tűzveszélyesek, s amíg ezeket a hibákat nem sikerül kijavítani, a tűzoltóság határozata értelmében az ingatlant be kell zárni. Az érintésvédelmi szakértői vélemény szerint - amelyet a működtető nonprofit kft. rendelt meg - az épületben nyitott elektromos kapcsolószekrények vannak, tisztázatlan vezetékek futnak, és helyenként nem működnek a menekülést jelző lámpák sem - említett néhányat a problémák közül az áprilisban kinevezett igazgató. Sódar István hangsúlyozta, rendkívül fontosnak tartja, hogy az épület minél hamarabb biztonságosan működő moziként újranyithasson.


A spontán szerveződött esti demonstráció résztvevői mécseseket és gyertyákat gyújtottak, azokkal rakták körül az 1920-ban filmszínházként működő épületet. Tóth Péter Zoltán, a Grand Café munkatársa a tiltakozáson elmondta, a tűzoltóság tavaly decemberben vizsgálta át a mozit, összesen nyolc érintésvédelemmel és tűzveszélyességgel kapcsolatos észrevételt tettek, s ezek kijavítására mintegy fél év haladékot adtak. A feltárt problémák közül hetet kijavítottak, egy azonban máig megoldatlan. A tűzoltóság ezért határozatában a hiba azonnali kijavítására vagy a veszélyesnek ítélt erősáramú berendezés lekapcsolására kötelezte a működtetőt. A hatósági döntésben a mozi azonnali bezárásáról szó sincs - tette hozzá.


A mozinak a demonstráción részt vevő dolgozói - akik közül többeknek is már három évtizede Magyarország második legnagyobb filmpalotája a munkahelye - megismételték korábbi felajánlásukat: végkielégítésüket, amely összességében meghaladja a 10 millió forintot felajánlják a rekonstrukció költségeire.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások