PC-re is jön az Amy

PC-re is jön az Amy

2011. június 28. 17:02, Kedd
A VectorCell első körben PlayStation Networkre majd pár héttel később X360-ra is bejelentette az Amy című horrort.

Ma azonban úgy tűnik, hogy a PC-s játékosok is megkapják a saját portjukat - legalábbis a stúdió Facebook oldalán látható bejelentés ezt vetíti előre. Az Amy egy túlélő horror lesz, melyben egy titokzatos nő (Lana) és egy kislány (Amy) sorsának irányítását vehetjük a kezünkbe. A világon ugyanis mindenfelé zombik mászkálnak, akik egy meteor becsapódása miatt változtak át.



Az Amy alkotói között ott van a kultikus Flashback című akciójátékot készítő Paul Cuisset, így a minőségre valószínű nem lesz panasz. A játékmenetben is lesznek érdekes megoldások. Amy kezét például szinte végig fognunk kell és - a konzolosok - érezhetik majd a kontrolleren a szívverését. Ennek változásából tudjuk meg, hogy épp egy zombi vagy egy élő ember közelít felénk. Amy ugyanis megijed a "szörnyektől" és ez a szívére is kihat.

Az Amy érdekesnek tűnik és szeptemberben meg is jelenik a játék.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások